Németh Adrián Péter
A szívem sokkal gyarlóbb,
mert a türelmet nem jóra,
ahogyan te, hanem rosszra
használja, de te sarlót
fagy és fagy és fagy és karácsony, új év...
a régi tél nem ennyi volt! habár
hegyekben állt a baj hava, s "te jó ég!"
csúszott ki gyermekajkon, a balázs-
Mindig lesz újév,
de hoz-e újat?
Mindig volt óév;
adott nem búsat?
A család ünnepén
színleljünk szépen,
a család ünnepén
legyünk egészben!
Mint plagizáló, úgy félek, hogy
lebukok különctelenségemmel.
Végülis vagyok, ahogyan a
nevelőim, hitetlenségekkel
Nekem nem mikulás már, hanem télapó,
bár az én életem nem is tél, télutó.
Társaim! Tanultunk szeretetet,
ünnepeltük is, hirdetik is
a tetteink... és? És mehet-e egy
újabb missziós útra mi kis
Le már, le már a villanyt,
mely erőműből illant
idáig, és teremtett
tökéletest, tárgyéltet;
mint elején transzformált:
időm, énem mivoltát...
Köszönöm, hogy meghívtatok,
így ez a vers megíratott.
"Istenem, örök Atyám; szent kezedbe adom lelkem.
Légy jóságos bírám, engedj haza országodba engem!"
Mikor gondokként törnek rám a gondolatok,
Mikor agyam is Léthe fertőtlenítésére
Szorul, szívem ajkaimmal fölkiált az égbe:
FELEDTETŐ ALVILÁGI ÖNTÉST ADJATOK!