Németh Edina
Simogató, csillagos, nyári éjszaka,
Kéz a kézben feküdtünk a csillagok alatt
A csillagok alatt üvölt a zene
Túlzsúfolt szobában ismeretlen emberek
Bár engem nem érdekelnek ezek az idegenek
A neonfényekben csak a tekintetedet keresem
A pupilládban látom a vörös szíveket
Csak úgy sugárzik a gyönyörű szemedből a szeretet
És irántam... óh csakis irántam árad ez a szerelem
De jó nekem!
Szerelmesen kezedbe fogod a kezemet,
szerelmes szeretet, szerető szerelem.
Önkéntelenül is a zsebedbe teszed az átfagyott kezem,
hogy ne fázzon, és meleg helyen legyen.
mosolyogva nézek le egy szív alakú levélre,
forgassuk fel a világot a fiatalok szeretetével.
Tovatűnt gyerekkor könnyei csillognak szemedben,
Meghatottan útravalót suttogok a füledbe.
Fel se tűnt, hogy milyen gyorsan forog az élet körhintája,
Halványan pislákol szívünkben gyerekkorunk szép világa.
Fényesen, mint a csillagok az égen
Mosolyok a kültéri lámpák alatt,
elringat a szintetizátor hangja.
Megálmodott vágyaink még várnak,
örömittas csillagok tánca.
Kipirult arcunkra vetül a reflektorfény,
Lassan elmúlunk, ahogy múlik az éj.
Én csak nyomot akarok hagyni az emberek szívén,
valami maradandót... olyat, mint a csillagfény.
Gőzölgő kávés pohárral melegítem az átfagyott kezem,
Óriási szívet rajzolok a párás ablaküvegre.
Álmokat szőve nézem a téli világot,
Harkály kopogtat az egyik faágon.
Én csak szállnék a csillagfényben,
Szememben a boldogság fénye égne.
Bárányfelhőn ülnék, és mosolyognék a semmibe,
Kitárnám a lelkem, hogy bánatomat a szél messzire vigye.
Ma az angyalok lámpásai ragyogják be az éjszakát,
Térdelj le, és hallgasd a Megváltó üdvözítő hangját.
Szüntelenül zuhog az eső. Kigyúltak a lámpafények.
Az esőcseppek között egy hópihe szállingózik. Eltévedt.
Ködös homály lepi el az esti, kihalt várost.
Fagyos a világ. Összehúzom magamon a kabátom. Fázom.
A sötétkék égbolton ezernyi apró lámpás ég.
Bódult a világ, szemem előtt cikázik a lámpafény.
Felejthetetlenül kell élnünk,
mert egyszer úgyis kialszik a fényünk.