Németh Zoltán
A ballagás
Mennyire más,
Ha nem fás,
Kemény szárú szív
Vív
Vele,
Mert elfogy mindkettő ereje,
Ha szeretet nincs vele...
Elmentünk messze.
Távoliak már a hegyek.
Elsodródtunk.
Nem tudom, merre megyek.
Ma a lelkem boldog,
Mint egy tömött buldog.
Vígan lóg a hasa.
Feszülőben húsa.
Sétálsz az élet tábláján,
A szél bármikor elvihet.
Egy almát keresel a fán,
Amit mindenki elnyerhet.
Elestem.
Isten tudja, miért.
Én csak azt tudom, hogy
Kiestem
A kegyelmi körből,
Mégis miért?
Rengeteg dolgot gyártunk,
Sok a selejtes cucc.
Mutasd, hogy jobbat tudsz,
Mert már rengeteget vártunk.
Hangzavar, mégis némaság:
A villamos szól most tehozzád.
Madárdalra ébredtem,
Majd könnyedén felkeltem.
A kollégiumi este
Történet`im megeste.
Figyelj, tudom, semmi nincs, mi rávegyen,
Hogy folytasd a harcot, melynek kínzó ereje végtelen.
Messze nyúlnak a csüggedés karmai,
Úgy, mint eddig, a tegnapi lesz a mai.
Különös kegyelem:
Mindig megtalál engem.
És most újra itt van velem.
Felemelem nehéz fejem.
Kétség, bánat gyötör, csak Benned bízok Istenem,
Mert Te tudod, hogy mire van a leginkább szükségem.