Németh Zsolt (Dozso)
Remény van még, sosem szürkül el
Bízva biztatom önmagam, az égre nézek fel
Voltam már sok ember között...elfogadott
Éltem, haltam velük, mindenki egy bizonyos utat mutatott
Minden ember egy újabb kihívás, telis-teli érzelem volt
Az úton egyenesen, ruhámon egyre több folt
Leszakadtak rólam, vagy én szakítottam le őket
Már nem tudom, de éltem velük, nem felejtek többet...
Kis vándor
Elindultam szivárványos ég alatt
A hajnal fényében, az én utamban.
Apró teasütemény, mely
Omlik a szájban,
Vattacukor, melytől minden ragadóssá válhat,
Apró málnák tejszínhab borításban,
Csokoládé, mely finoman olvad lágyan...
Amikor lehullik, épp akkor kerül fel.
Gonosz tél, már távozz, a tavasz már lélegzik... él...
Ezerszer átgondoltam
A pirkadat reggeli fényénél
A felkelő nap tündöklő színeiben
A delelő narancsszínű virág aranyfényeiben
Az alkony szürke fátyoltakarójában...