Neubauer József
Emlékeztek még a régi nyárra,
a mindig vidám, szőke srácra,
kék szemére, huncut mosolyára,
az egyedi, kecses, gyors futására?
Volt ilyen is, volt olyan is... minden volt,
aranykeretű kép is, de volt sötét folt,
napsütés, majd felhő mögé bújó hold,
vidám kacaj, majd hozzám senki sem szólt.
Hozzád szólok, Neked írom e sorokat,
kellőképpen válogatom a szavakat,
csak szépet, csakis jót írjak hozzád,
hisz lelked a Te gyönyörű vázád.
Volt is, lesz is napsugár az égen,
ha jő a tavasz, virág a réten,
bárányfelhők kergetőznek majdan,
velünk örülnek, újra tavasz van.
Áraszd sugaraid, drága napfény,
téli este vagy egy szép remény,
most komótosan pihenni térsz,
de jő a reggel, s te újra kélsz.
Egy szó, nem is gondolnád, mennyit ér,
ha őszinte érzésből fakad,
lelkedből szól s hagyja el ajkad,
a szeretet hangja mindig célba ér.
Ki a virágot szereti,
magányos már nem lehet,
életben a szépet tiszteli,
mit Isten adott, megbecsüli.
Szinte hallani a léptét,
az ajtó előtt lépeget,
belépne, de még nem lehet,
még pár nap, s megjelenhet.
Szürke köd ereszkedett a hegyre,
az ősz szürke lepelfüggönye,
a színes falevél a földre hullt,
az utcai lámpa mind felgyúlt.
Téli éjen nagyon régen
feltűnt egy csillag az égen,
jelt adott egy érkezésre,
Megváltó érkezett a földre.
"Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet."
Jókedvem régen elhagyott,
adrenalinszintem alacsony,
lépdelek a frissen hullott avaron,
minden szürke, minden monoton.
Álmodj, Anyám, álmodj egy szebb világot,
álmodj réteket, rétekre szép virágot,
álmodd, hogy minden szó igaz lesz már,
álmodd, a télre jő tavasz, jő még nyár!
Nem aranyba, nem drága kőbe,
szívembe véstem a nevedet,
az élet bármely vihara jöhetne,
ott nem kopik az érzés, a szeretet!