Neubauer József
Vak voltam, így könnyen megvezettek,
hittem szép szavaknak, ígéreteknek,
bíztam minden rossz tettben a jót,
elhittem minden ígéretes szót.
Csendes este, nyári este,
ideér lágy szellő üzenete,
él egy lány e kis Hazában,
megszakad a szíve bánatában.
Mi szemem elé tárul, maga a csoda,
tán az Isten nekem teremtette oda,
fehér kősziklákat messziről látom,
néhol bokor vagy fa áll a hegyoldalon.
Egyszer talán mindenki célba ér,
de nem mindenkinek terem babér,
csak aki tudja, hol kell nyalni,
- és az elveit képes feladni -
bízhat majd a földi mennyországban,
csak ő részesülhet a megbocsájtásban.
Hömpölyög a patak, medrét mossa,
tovahalad a víz, hisz ez a dolga,
békés most, csendes, még nincs robaja,
de sok kis patak folyóvá dagasztja.
Mikor nem történik veled semmi,
hagyod a perceket a semmibe veszni,
önmagadba töppedve csak ülsz,
fura gondolatokat szülsz.
Nagy-nagy csokrot kötnék szavakból,
mi ma kedvesen mind hozzád szól,
szívem üzenetét közvetítené,
mi a szeretetet magához ölelné.
Nem öltözött pompába,
egyszerű, fekete tollába`
itt ugrándozik mellettem,
tán érzi, megszerettem.
Fülsüketítő robaj, nagy durranás,
az égalján félelmetes fénylátomás,
rakéták csapódnak jobbra és balra,
emberek rohannak pincékbe, alagutakba.
Nem láttátok könnyeim, ez így van jól,
az élet vidámságról, nem könnyről szól,
én a vidám embereket szeretem,
értem könnyet majd senki ne ejtsen!
Mintha úszna, halad tova
a kék égen a felhő,
képzeletnek játéka
belőle képet sző.
Mesél a rét, mesét mond az erdő
Mesél a rét, mesét mond az erdő,
felém hozza lágy, tavaszi szellő,
mesél egy fiúról, mesél egy lányról,
nagy szerelemről és a boldogságról.
Lehet most könnyek nélkül élni,
napjainkban, közömbösnek lenni,
hinni a hazug politikában,
bízni egy békés, új világban?
Vidáman kél a hajnal
ragyogó napsugarakkal,
mosolyt varázsol arcodra,
gondolj a sorok írójára!