Neubauer József
Nincs ellenséged, segíts valakin,
holnap meglepődsz majd a szavain,
Te leszel a legnagyobb gazember,
ő lesz majd, ki legelőször átver.
Beköszöntött a tavasz szilveszter napján,
szivárvány tündököl büszkén az ég alján,
más ez a világ, mint ami volt egykoron,
változás jelei látszanak a horizonton.
Mindenki beláthatná egyszer,
tévedett már vagy ezerszer,
ki megbántotta embertársát,
nyújtsa végre békejobbját!
Ha én angyal volnék, mindig hozzád szállnék,
karácsony éjjelén ajándékot vinnék,
álmodra, vágyadra mindig figyelnék,
nappal kísérnélek, este néked mesélnék.
Jöjj, karácsony, jöjj, szeretet!
Milyen szép volna, ha fehér hó hullna,
milyen szép is volna,
ha a karácsony soha el nem múlna,
a szeretet lángja soha ki nem aludna!
Nékem kél a nap korongja a hegy ormán,
szürke, párás-köd ül koronáján,
közeledik már a Tamás napja,
a változás, a tél napfordulója.
Ó, Te drága, pici lányka,
földünknek új lakója,
tiszta szívű kis Angyal,
közénk érkeztél mosollyal!
Ne ítélkezz, ne fess hamis fantomképet,
elméleteket se gyárts, mi félrevezet,
ne hidd el soha, hogy egy igazság létezik,
minden, mi jó e földön, az csak benned rejlik!
Vallomással tartozom a sorsnak,
nem por, igaz könnyek voltak,
elfordultam, és a párnádra hulltak,
én mégis mindent köszönök a múltnak!
Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy telihold,
s körötte a csillagok,
mint millió lampionok.
Ki mindig hazugságban élsz,
mondd, az élettől mit remélsz,
éjjel álmodsz-e szépet,
vagy a hamis képet továbbfested?
Sír a szív, könnyes minden gondolat,
hiába keresnék szép szavakat,
fájdalmat szóval kifejezni nem lehet,
mi még most is kínozza lelkemet!
Itt van az ősz, kertünkben jár már,
érik a szőlő, szárad a krumpliszár,
köd ül reggel lustán a tájra,
ráérősen pihen, mielőtt felszállna.
Nem is olyan régen csillagos eget néztem,
elképzeltem, kis unokám lesz majd nékem,
hisz már vártunk, egy szerelemnek gyümölcsét,
egy újszülöttet, egy új földi teremtményt!