Neubauer József
Őszi estre fércet var az idő,
a tájra leereszkedik a ködfelhő,
az esték hosszabbak lettek egy arasszal,
minden pont ellentéte, mint tavasszal.
Egy mécses, két mécses,
- Miért égek, miért égek? -
halkan beszélgetnek,
a szemekbe könnyek gyűlnek.
Ne csókold el csókjaidat, ne pazarold másra,
csakis érted, csak miattad jöttem én a világra,
két karodnak ölelését olyan régen vártam,
a földkerekséget érted, miattad bejártam!
Törj szeretetedből egy szeletet,
várja, ki erre oly rég éhezett,
- nem lesz kevesebb, nem kell félned -
örülj, hogy neked nem kell kérned!
Jöjj... hit, remény, szeretet!
Szólt az Úr, "Most már elég volt,
esett a nevemen elég szégyenfolt,
ember, nem vagy méltó a küldetésre,
nem ezért lettél a Földre teremtve!"
Mi is igazából a szerelem?
Egy vaksötét, labirintusos verem,
melynek bejárata csalogat,
hogy teljesen elveszítsed magadat!
Egy dallam fülembe cseng halkan,
szíven fogott akkord, egy szólam,
lelkem várta, hogy hozzám szálljon
selyemfonállal szőtt szárnyon.
Néhány megsárgult levél már hull a fáról,
idős bácsi sepri, - arca árulkodik koráról -,
sepri ma, és sepri holnap, s tán majd holnapután,
seper, míg levél lesz a majdan kopár fán.
Rövidülnek a napok, hűvösebbek az esték,
reggelente mát gyülekeznek a fecskék,
szürke ködlepel telepszik a tájra,
a gyerekek újra járnak az iskolába.
Múltnak tarisznyájából visszakacsint a régmúlt,
a büszke fiatalság, mely oly gyorsan elmúlt,
dalos, vidám, csillagfényes, hosszú éjszakák,
miket átélni maga volt a földi mennyország!
Álmodtam a jóról, vágytam a szépet,
festett a gondolat sok szép képet,
elém vetített a sors oly sok jót,
- s mit kaptam -, megalázást, bántó szót.
Látlak... én már látlak, ősz,
mosolyod most sunyin bősz,
sárguló falevéllel játszik a szél,
ágról leszakítva útra kél.
Szónak igazát keresem,
mit ér a szó, szerelem,
súlya, tartalma miben mérhető,
érték-e, vagy kikezdi az idő?
Elnyílt a pipacs, vége a nyárnak,
őszi szélben falevelek szállnak,
fecskék reggel csapatokba gyűlnek,
mint minden évben délre repülnek.
Ugye, érezted, Te is tudod, mi a szerelem?
Tél fagyában mezítláb járni virágos réten,
forró testtel, türelmesen várni a havas jégen,
csokrot kötni a jövő ígéretéből... kettesben.