Ódor Attila
Eger, 1968
Nagy sétákat tettünk apámmal.
Még aludt a város a friss hó alatt.
Gyermekfejem nem törődött mással,
csak hogy mi lesz idén a fenyő alatt.
Csak ücsörgök láb-lógatva itt újfent
csillagom kényelmes, fényes peremén.
Láttam, hogy készül valami odalent
a földön, valami kedves gyermek-esemény.
"Adventus Domini"
Első gyertya lobbanása jelzi,
Kereszténység esztendejét kezdi.
Áhítatos várakozás ez az Úr Fiára,
leborulunk hosszan hálaimára.
1982. Budapest
Igaz, akkor még, tizenhárom alatt
jókedvvel futottam a százat,
de hiába rohantam a Thökölyn végig,
a vonat elment, inthettem utánad.
Régi dal hallik egy roskatag házból,
Szívhez szóló dallam dobol magától.
Öreg, kopott bácsi csoszog a kúthoz,
Odaköti vedrét a fényes gémrúdhoz.
Hát, jó Öreg, megtanultam a versedet.
Bár még van könyv, de más a szószedet.
Furcsa érzés a temetőben ilyenkor emberek közt járni,
nyugodtabb egyedül az itt lakóknak szívedet kitárni.
Beszélgetni csendben a szeretett, itt nyugvó szülőddel,
panaszod, örömöd halkan elregélni szomorú derűvel.
Nemrég, hogy egy cimborám "lelépett",
vagy talán inkább fel, a ragyogó égbe,
hisz úgy találták, hogy az ablakra révedt
belemeredve egy puha karosszékbe.
Színes lámpák derült villogása elvakít.
Hangos zene harsogása már-már ellazít.
Zajos ifjúságom emléke orkánként elragad,
sok barátság, szerelem párnája felszakad.
Egy pillanatra megállt a déli szél,
hangja szinte elhalt, már nem beszél...
Lelkük, mint örök, tiszta vizű forrás,
mely szüntelen, monoton csobog.
A gyengék szomját oltani orvoslás,
hisz a baj, mint gyorsvonat, úgy robog.
A halvány lámpák sora már véget érni látszott.
Egy-egy ház árnya még elsuhant az ablak sötétjében.
Alattunk a sok vonatkerék hangos szinkópát játszott,
aztán beértünk végre az álmok kusza, jóságos erdejébe.
Ragyogó napsütésben állt néhány felnőtt csendesen.
Egy-két gyerek játszott halk szóval rendesen...
Szomorú fiatalok álltak egy csendes ravatal előtt,
mennyi ismerős kőkereszt, néhány repkénnyel benőtt.
Már újra búcsúzik a forró nyár.
A sötét éj ma heves viharra vár.
Messzebb, arra távol, az ország felől
nagy dörgés hangja hallik túl a hegytetőn.
Sárga-kék villám cikázva járja az eget,
szétkergeti talán a haragos felleget.
A heves, haragvó szél hirtelen megállt,
Ott szédelgett a Mátra északi oldalán.
Sasvár kanyarulatában állt meg magasan,
S szinte elcsodálkozott a hegy apró taván.