Ökrös Barbara
Egy perc elég kimondani, hogy igen,
ugyanennyi azt mormolni, hogy nem,
egy perc elég, hogy szerelmes legyél,
s egy perc alatt romba dőlhet az egész.
Felkelsz, s a tükörben bámulod magad,
olykor nem tudod, valójában ki is vagy.
Egy évvel ezelőtt minden másról szólt,
ki barát, ki pedig ellenség volt.
Szél
fúj el
zizzenő
falevelet,
mint én fújom el
fel-felderengő
emlék porát,
mely máig...
Szeretetéhes lelkek Sugárútja,
hol bánatot olcsó borba fojtva
járdaszegély otthonukban sírva
sanyarú sorsuk már a csillagokba írva.
Fázós estéken a város zajától távol,
mikor lelkünk magánytól lángol,
emlékeink spirálja rosszkor feldereng,
s a sötét gondolatok bekúsznak a réseken.
Szél táncát hozza a hűs hajnal,
nap arany sugara, mint szalag,
öleli körbe az ébredő reggelt,
mint égető bút léleknek könnye.
Még aranyló fénnyel tobzódik a nyár,
de mögötte nyargal az ősz, és vár.
Felhős az éjjeli ég,
lombok közt járja táncát a szél,
s cseppek végtelenje hullik,
mely reggel harmatként fűszálon nyugszik.
Posványos vízben úszkálva
tartom kezemben gyerekkorom emlékeit,
hogy a jóra, szépre vágyva
tudjam, érezzem. Hogy ember vagyok még én is.