Oláh Mariann
Hajnal hűs tenyerén ébredtem.
Tekintetem álmosan pihent
még kicsit kedves fényképeden.
Emlékképek sora sodort áradón,
mint bősz, fékevesztett förgeteg,
fojtogatni kezdett újra az
átkozott, zöldszemű szörnyeteg.
Csenddé lett
Ez a csend most más.
Olyan üres.
Veled a csend: társ.
Lobog, tüzes.
Haiku-szerelem
Eltörpült a gond,
szebb volt a szép, jobb a jó,
szerelmed dajkált.
Reggel. Köszön. Elmegyek.
Megjövök. Köszön. Késő éjjel.
Telnek az évek......
Szeress meg nyáron, mikor szép vagyok,
mikor harmatban fürdetnek a hajnalok!
Ölelj át, amikor csak akarod,
mikor tekintetemben a nap ragyog,
és ringass öledben bársonyos éjeken,
mikor szerelmünket lesik a csillagok!
Már nem tudom, hová s merre menjek,
de egyszer megtalálom a hozzád vezető utat,
mert nem maradhat eredmény nélkül,
ki ilyen kitartóan keres és kutat.
Átlényegültem...
és már mindegy lett,
merre visz az út -
csak hozzád vezessen.
Hozd vissza a kertek minden virágát,
hadd érezzem csókod ízét, bőröd illatát,
hadd halljam újra madarak víg dalát,
hadd lássam megint szemed tüzes villanását!
...ki fénybe vonja a maradék éveidet,
...ki simogat, vagy csak fogja a két kezed,
...ki bicegve is melletted lépeget, mert az jó neked,
...ki - ha szomorú vagy - letörli a könnyeidet,
...ki az élet jó és rossz tréfáin véled nevet,
...ki kékebbé festi a kék eget,
...ki a sötét égre csillagokat tesz - csak neked,
...ki forróvá varázsolja az éjeket...
Akkor is szeretlek, ha nem akarod.
Akkor is szeretlek, ha nem ölel,
inkább eltaszít két erős karod.
Szeretlek akkor is, ha fáj...
Ahol Veled voltam - jó volt - nem akartam máshol lenni.
Amikor Veled lehettem, nem akartam mással lenni.
Szeretlek, mint apját a gyermek.
Csodállak, példának tekintlek.
Biztatásod, elismerésed sóvárgom.
Biztonságot adó ölelésed vágyom.
Azt kérdezed tőlem, hogy mi a szerelem?
Mióta ismerlek, nekem ez nem talány, nem kell kérdeznem.
Pontosan az az érzés, amit érzek irántad:
...hogy megbocsájtom és még szeretem is minden hibádat,
...hogy nem számít sem tér, sem idő,
Tőled semmi el nem választhat,
hiszen a sejtjeimbe ivódtál,
már bennem létezel, a részem vagy.
Bennem tűz lobog!
Akik úgy éltek, mint én,
nem voltak túl boldogok.
Közülük a legjobbak máglyán égtek el.
Engem a bennem izzó hő belülről éget el.