Oláh Szilárd
Egyszer már én is el akarom feledni a fájdalmat.
Egyszer túl szeretnék repülni a falakon.
Legyőzni az akadályokat, legyőzni a démonjaim.
Keresem a fényt, ami vezet hazáig.
Azon tűnődik el, hogy merre tartasz?
Zúgnak a hangok, de továbblépsz.
Életed mindig boldogságért harcol.
Bár tudnád, mennyire van messze még?
Elmentél egy éve már egy éjszaka tőlünk.
Úgy érzem, hogy valahol megtört bennem a hit.
Kértem Istent, hozzon vissza, de már nem lehetett.
S úgy érzem, az élet igazságtalan lett.
Oly régóta vár a szívem.
Arcom mossa sok-sok könnyem.
Nem érdekelt semmi akkor.
Inkább mindent elvesztettem.
Nézd úgy a világot, ahogy én látom.
Éld az életet úgy, ahogyan én.
Éld át, amit nap mint nap érzek.
S akkor mondd meg, elítélsz?
Az egyik délután a nap sütött.
De a távolról viharfelhő gyülekezett.
Összekapcsolódott sok kis felhő népe.
S dörgött, villámlott az égnek mindensége.
száz kudarc után
Úgy elmerülnék már az álmok világában.
Ott érezhetnél újra két karomban.
Ott még az se fájna, ha fáj a szív.
Más lenne, más világ, ami hazahív.
A hajnal felkelőben, az asztalon egy gyertya.
Két öreg kéz van ott összekulcsolódva.
Imát mond egy asszony szomorú arccal.
Istent kéri nagyon, hogy ne érjek őket baj.
Egy aprócska tündér álmot szór a földre.
Két kezét kitárja, s mosolyogva néz le.
Az ember is boldog, a gyermek már nevet.
Hintalóval álmodik, s repülnek az évek.
Csendes nyári este
Csak a tücsök ciripel.
Néhány kutya ugat,
De ez rég nem érdekel.
Hányszor kérdeztem jól vagy-e?
S te azt felelted, igen.
Hányszor mondtad hamisan.
Boldog vagy és vidám.
Közben én nem tudhattam, mit is élsz át.
Hiszen akkor már érezted az ég hívó szavát.