Oláh Szilárd
Álmomban egy csónakban ülve utazom.
A Nap lenyugvóban vérvörössé festi az eget.
Szívemben egyszerre boldogság és bánat.
Úgy szeretném újra látni édesapámat.
Valahonnan messziről érkezik egy szív.
Halk léptei vannak, és szuszogva lépked.
Kezében egy termetes szatyorka.
Abban pedig szépen fénylő, deres, piros alma.
Szuszogva mondja, vár egy jobb időre.
Ahol a szegénynek nem lesz éhínsége.
Ez az év is lassan végére ér.
Batyujába vette minden tettét.
Sok jót nem adott, inkább rosszat.
Reméljük, az új esztendő jót hoz majd.
Nincs az a kincs, mely felér egy élettel.
Nincs az az idő, mely elég szeretni.
Nincs az a könny, melyet visszafojtani érdemes.
Mert egy nap késő, nem ébredsz fel.
Szenteste van, minden csendes.
Díszes fákon sok kis gömb
Csillog, fénylik elvarázsol.
Minden perc egy új öröm.
Harang csendül fel.
Átjár mindent a szeretet.
Szavak, melyek remegnek,
Mikor szívünkből előjönnek.
A szerelem, hogy hidd, nem könnyű.
Néha bizony nagyon megterhelő
Félve óvni azt, akit szeretsz.
Vigyázni álmát, de érezze, szabad lehet.
Nagy pelyhekben hull a hó.
Az éj leple alatt jön a télapó.
Szánját Rudolf húzza.
Orra piros lámpaként az utat mutatja.
Sietnek, hisz egy este alatt
Sok kis csizma megtelik.
Szívekben most félelem van.
Gonosz erő a világban.
Ellene még nincs ellenszer.
Búsul a magyar, jajgat az ember.
Talán már érzed te is néha.
Ahogy múlik az idő napról napra.
Homályos vagy éles a kép is néha.
Az emlékek elillannak, mint a csoda.
Szemeimben könnyek vannak.
A szívemen vércsepp.
Kezeid fognám még,
De engedj el már, kérlek.
Éjszakába nyúló idő, lelked száll egyedül.
Csillagok a tanúi, érintésed mégsem lehet.
Haldokló szívek kiáltása riaszt.
Engem is majd egyszer hívsz haza?
Csillagok, vezessetek engem tovább.
Mert lelkem e bú, sötétség öleli át.
Emlékezés.
Emlékszem szavaidra homályosan.
Emléked minden napra homályosabb.
És most is csak kérdezném halkan.
Miért mentél el, drága apa!
Csillagos égbolt, mint virágos rét.
Csillogó harmatot szórt rá az ég.
Virágai fényesebbé tették.
Mint azt az ember hite elképzelte.
Mintha a mennyből nyúlna le két kéz.
S mintha mondanák, elég már.
De csak nézed, ki lehet ő?
Kinek életed többet ér ezer szónál.