Oláh Szilárd
Korhadt fa tövében alussza álmát.
Fű borítja testét, virág a lábát.
Ne félj tőle, nem bánthat.
Egykor ember volt ő is.
De ez a rosszmájú világ
Elküldte már őt is.
Drága, jó apám, már nem vagy itt.
De mindig is tudtam, szerettél.
Fiaidért mindig harcoltál.
Hisz mind a hárman követtünk el hibát.
Lelkem üres nagyon.
Elvesztettem apám.
Anyukám és testvérem,
Kik maradtak nekem már.
Elfutnék a múltam elől.
De mindig utolér.
A vad viharban, örvényben
A lelkem tépi szét.
Ébredj, remény, kérlek.
Ne hagyj el most végleg.
Messze a part másik oldala.
De oda kell érnem ma.
Hangtalanul lépek hát.
Nem kívánva se jót, se rosszat.
Elszállsz te is, mint madár.
Túl az éveken, túl mindenen.
Havas köpenyeden nem fog az idő.
Gondod homlokodra írtad már.
S megannyi ránc az életed.
Tartson remény, mint házat tartja oszlop.
Tartson úgy, ahogy a szerelem tart egy házasságot.
Tartson, mint a szeretet a családot.
Tartson, mint egy álom tartja vágyadat.
Holnap a nap újra felkel.
Onnan tudod, mi vár rád.
Nem kell semmi szó már.
Elég egy pillantás.
Telihold fénye hívja őt.
Érzi már az időt.
Ott, a magas égben, fenn.
Fényét szórja szerteszét.
Anyu, most én mesélek neked.
Talán ismerős lesz, de lehet, nem.
Te is meséltél régen nekem.
S azóta is itt vagy velem.
Lágy szellő fújdogál, balra és jobbra jár.
Kicsi kis szellőcske táncot jár égen át.
Kicsi madár fészkébe száll.
Anyja hívja, gyere te már.
Itt az este, már majdnem leszállt.
Kicsi madárkám, gyere te már.
Néma csend van, semmi zaj.
Halk magányban hangtalan a hajnal.
Melletted lenne szép az élet.
Néznélek, ahogy levegőt veszel.
Szavaim talán eljutnak hozzád.
De remélem, értelmet ad majd.
Ma húsvét reggelén.
Áldjon meg az Úr tégedet.
Most még halk minden.
A napsugár sincs égen.
Elköltözve minden.
Kihalt világ lett minden.