Őrni
Kis kápolna áll... - A Csillag
Eltévedtem... már órák óta bolyongok,
ismerős a táj, mégis oly ismeretlen.
Alkony jár léptemen, sötétlő ködlepel
takarja a hegyi út szellemét, bokrok
szaggatnak szét, ballagok a végtelenbe,
az ég rejtély, nem látom a sarkcsillagot,
Vénusz nem dalol, sehol egy kis jeladó,
egy fényforrás. Fejem a fába... elesek.
"Volt egyszer egy földbe vájt lyuk, abban élt egy Hobbit."
(John Ronald Reuel Tolkien)
Pöttöm Tomi aranyos, szép Manócska.
Kék nagy gombszemét, ha este álmosan
lehunyja... az Óperencián hajózgat.
Édesanyja régi meséket lapozva
Szép Fenyőfa, megismerlek...
bocsásd meg, az Ünnepek miatt cselekedték,
kivágtak, mikor a legszebb és legtermetesebb
voltál testvéreid körül az erdő közepén,
amikor legtöbb tobozvirággal ékeskedtél,
s szél-hárfán énekelted a csodás Természet-mesét.
Kicsinyke ablaka volt... - Adventi emlék
Kicsinyke ablaka volt a szobámnak.
Kis szobám kedves advent-ablaka
kinézett a téli tájra, diófánkat
bámulva s a téglakerítést, havat
fütyült a szél - s kicsinyke madárdalt.
"Főldiekkel játszó
égi tűnemény"
seprűnyélen szálló
vagy: kéménylyukon álló
Mikulás-ledér!
vagy: Krampusz-tehetség!
Vágyakozás - Levélhullás idején
Vágyaim... Te mindenében ballagok...
hulló levelek kísérnek, álmodón.
Léptem nyomán avarszőnyeg-takaró,
ám olvashatod: tavasz szól lantomon.
Igazán kedvelem a sólyom szépségét,
már repültem sötétben hatalmas szárnyain,
így megalkottam saját, természetes vágyaim...
Álmomban... még versenyt futok a széllel,
mint Bajnok pej mén, diadalt remélve.
Ascoti derbin vágtatok nyertesen,
s csillagösvényen fénylek:
Túladagolás néven.
- Valamikor réges-rég - mutatott a vén poéta
a mezőn szerteszét -, itt Szerelemvirágok nyíltak...
Ámor varázsszínében pompáztak, a Romantika
Múzsájának énekét hallgatták, megköszönvén: a
Szellők ringató táncát, a Felhők lágy esőcseppjét,
a hatalmas Természetnek szépség-létezésüket,
Nap és Hold örökké-forgó, vigyázó tekintetét,
Emberek hódoló csodálatát, álom-szívüknek...
Pillanatképek - Adventi festmény
Végtelen táj, festmény... a vonat ablakából nézem,
ecset és vászon madárszárnyakon repül s tovaszáll.
Mindenfelé fehérség, szelek lakta hó-pusztaság,
néhány bokor szerteszét. A távolban magas bércek,
melyek Ünnepnapokon képeslapot küldhetnének...
mert kietlen e vidék, a nincstelenséggel fog kezet,
megállt az élet itt, várakozik, mint szerelvényem.
Feldíszíteni lelkedet Adventi napokon,
Csendes Éj eljöttére, legyen magasztos e cél,
oly küldetés, mely békével árasztja otthonod...
Még kérnék néhány kedves tánclépést,
ha lehet: ámor-éj keringőt, melyet
a tavasz álmodva megalkot, éltetve
és érezve a virágok szépségét
illatával, ajándékozva szeretet-
létét a vidéknek.
Kérlek,
ne nézzed szomorún a hervadó szépséget...
Lehullottál a kerti fűzfámról...
lassan forogtál, mint keringőtáncos
az őszi hűvös szellővel, s megérkeztél...