Oroszvári Kata
Nap sugara hol földet ér,
harmatcseppet csókol, csillan,
fürdik benne fű, fa, levél,
bújócskázik, fel-felvillan
lombok alatt, úgy simogat,
szirmokat bont, színnel csábít,
termő tánca méh-hódolat:
édes illat száll, elkábít.
Isten útján
Kifut a nap, pőre éjjel,
takaródzik Tejútfénnyel.
Nimród vállán égi haza,
fénybe borít ős csillaga.
te sem tetszel
magadnak se
én sem tetszem
magamnak de
szép a másik
szeretetben
nem számolja
kegyelemmel...
Ha Holdat ível álmosan karomba,
ecsetvonásokon kel át az est,
vörösbe hajlik arca rám ragyogva,
törölgetem, de mindig újrakezd.
Engem sem öleltek.
Bennem nincs is pátosz.
Elmúltam már negyven,
nem rázom ágyrácsom.
Jól szeretni nagyon nehéz:
kincs a gyermek, mégsem övék.
De mit adnak, nem is kevés,
kísérnek a lét örömén.
nincsen semmi
amit mondjak
nincsen válasz
csak mi borzaszt
nincsen béke
nincsen szünet
nincs alázat
nincs feszület...
Az igazság minden nap megfeszíttetik.
Ki elárul, tagad, már nem hagy mély nyomot.
Tövissel sebzetten miben reménykedik?
Sokadik megváltót ütnek korbácsosok.
Tűz, víz, föld, levegő,
ős-erő vagy végzet,
itt gyengít, ott éltet -
megosztó nevező.
Mondanám, sem lenne igaz,
hogy nem gondoltam korábban
a halálra, s cseppnyi vigasz
(vagy mégsem az), hogy most nálam
járt s pár napig kopogtatott.
Amilyen nap lesz az első,
háromszázhatvanöt, meglásd,
mind ott ragad, és bár pezsgőd
úrin habzik, marad cellád.
Mindenki teremthet
hittel, amit akar.
Test árnyékkal vezet,
nem vesz be több kanyart.
gyertyát gyújtok ma is
a világ hadd égjen
mert a fénye hamis
nem bír sötétséggel