Oroszvári Kata
Széllel táncol könnyed szíve,
nem is sejti, hogy veszíthet.
Hagyja, hogy a lég repítse,
majd egy másik megfeszítse.
Kikapcsolom most magamat
a világ túl nagy zajából,
hogy meghalljam végre szavad,
és mondom én is, mit rám rótt
képzelt valóm, ahogy akart.
Kifordult a világ úgy Istenigazán:
idén elmarad a farsangi maszkabál!
Bár megélhetnék az emlékeimből,
de nem kötöm lelkemet a múlthoz.
Megújulnék egy lélegzetvételtől.
Szívem a jelenben egyensúlyoz.
Az én utam itt véget ér.
Túl sok évnyi félt gyengeség
szellő hátán régen elszállt,
tollpihényi egy-élet tánc.
Őszi napsütés vagy,
pimasz és szemtelen.
Könnyen megmelengetsz,
pulcsim is leveszem.
Még mindig itt vagyok.
Felfogom a csended.
Lelkemen egy néma,
sóvárgó, sötét folt.
Amíg néha eszembe jutsz,
nem múlhatsz el már nyomtalan.
Élted egyszer ha szertefut,
akkor sem lesz haszontalan.
Van, hogy első vagyok,
s van, hogy csak egy borda.
Máskor meg egy angyal,
még ha bukott módra.
Talán egyszer mégis maradsz,
meleg nyárként ruhát aratsz.
Könnyű szellő, átfújsz rajtam,
halkan suttogsz a nagy zajban.
Nem tudhatod, lesz-e erő
bennem elég, szívet nyerő
angyal, véled szakadatlan
alázatban megmaradhat?
Elalvás előtt... női szemmel
Álmos vagy, tudom, ám mégsem alszol,
Lélegzetedből tudom, haragszol.
Háttal fekszem le, belülről fázom,
Várom, hogy aludj, ne halld sírásom.