Ózdi Roland
Amikor a sötétség hangja búsan hegedült,
lelkem húrjain egy hang magányosan pendült.
Vége van?
Miért van ez? Kérdem én, hogy annyi titok övezett téged,
Sokáig nem találtalak, féltem hogy véged.
Nem leltem azt, mi számomra becses volt,
ha néztem őt, a járása mindig kecses volt.
Te vagy nekem mi földnek az ég,
féltve őrzött gyertyafény.
Meggyújtottak vala most boldogan lobogsz,
a gyér fényben lágy ritmusban mozogsz.
Ismeretlen tekintély, korlátlan gyötrelmek
rejtett káoszok szigete,
Távoli hely.
Elhantolt emlékek, sekélyes bocsánat
ködös vágyak,
Távoli hely.