P. D.
Jóvá tehetem-e valaha,
Hogy nem lettem olyan,
Mint, akit szeretett volna?
Segíthetek-e jóvá tenni,
Hogy más lettem, mint akit
Megérdemelt volna?
Egy csattanás
Visszhangzik a szobában.
Agyába kaparta magát.
Koncentrál,
Hogy a szája ki ne adja
Magából a szíve jaját.
Tudd, hogy voltam, világ.
Itt voltam, éltem, szerettem.
Tetszelegtem áruló, szerető,
Ellenség, bajtárs szerepben.
Elvitte.
Elvette mindenét, adni nem adott,
Magányosan könyörög az üres,
Sötétlő szobában az elhagyatott.
Sosem kellett volna eddig várnom,
Hogy megtudd, amit én már régóta tudok.
Sosem kellett volna ennyi tehernek
Felgyűlnie ezen a gyenge vállon.
Kettészakadnak az emlékképek.
Sikít a jelen őrült fájdalmában,
Engedd, hogy éljen,
Engedd, hogy szeressen
Ebben a világban.
Megkopott képeket nézegetve
Jöttem rá,
Ez jutott nekem a múltból: képek.
Csak én változtam,
Ahogy lassan,
Komótosan rohantak az évek.
megszökni.
ez lenne minden vágyam
itt hagyni ezt az üres világot.
s hiába kérnék százan
Magában sóvárog a Magány,
Álmosan szerelmet kéreget.
Süketen csüng a koldus szaván,
Vakon a távolba nézeget.
Megint rá gondolok,
s a megfáradt szombat délelőtt
varázsát lassan veszti el...
ma boldognak kellene lennem,
de nem vagyok.
ma pihennem kellene, s hallgatni,
ahogy énekelnek rólam
az elfeledett dallamok.