Pál Mária
Kerestelek téli hóesésben,
amikor hinni akartam a mesékben...
Ha nem éreztem helyem a világban,
kerestelek ezer-szín virágban...
Találkoznék veled tavaszérkezéskor,
Mellettem lehetnél reggel ébredéskor,
Találkoznék veled nyári verőfényben,
Nem engednélek, míg Nap ragyog az égen,
Találkoznék veled őszi esőzésben,
Levélhulló-erdők lágy ölelésében...
Tedd el az összes mosolyt, nevetést
Mind, amit kaptál, vagy adtál,
Minden átélt féltést, szeretést,
Mindent, amit vágytál...
Benőtte az idő a hozzád vezető utat,
Évtizedes ösvény, sok kedves gondolat,
Utat tör sok emlék,
Mozdulat,
Gondolat,
Elsuttogott szavak,
Hosszú, forró nyarak,
Nem fáj már az emlék...
- Gyere majd hozzám harmatos hajnalon,
Nézd, ahogy ébredek halovány csillagon,
Simítsd meg arcomat, súgj valami szépet,
Ölelésed vessen az álmomnak véget.
Ülj mellém, hallgasd a csendet
Alkonyatkor a víz mellett,
Merülj el a végtelenben,
Sok kis apró érzelemben,
Hagyd, hogy meséljen a csend,
Legyen a szívedben rend,
Érezd a végtelen nyugalmat,
Míg fűszálra hull a harmat...
Hangok a csendben,
képek az éjben,
álomtündér halkan oson
mezítláb a bodza-soron,
csillag fénye csurran,
pocsolyába toccsan,
felhő mögül Hold kandikál...
Egy magányos pad az öreg fák alatt
Őriz régen-volt apró titkokat...
Csillagok alatt, ég és föld között
Szállni a hintán szelíd tó fölött,
Előre-hátra, föl-le, föl-le,
Ellátni messze, le a völgybe,
Holdvilág ezüstös fényénél,
Ha akarnál, el is érhetnél,
Szél lennék, lágy fuvallat,
Hozhatnék békét, nyugalmat...
Pompájában fénylik fenn az égen,
Csend van, kevesen vagyunk még ébren,
Hajnali nyugalmat áraszt a világra,
Békésen tekint le alvók ablakára...
Ha baj van, lehull az álarc,
És jön a lelkedben a harc
A szívvel, a józan-ésszel,
Millió apró érzéssel...
Hatvanegy tavaszt már megéltem,
Hatvankét tavaszom remélem,
Hatvanegy tavaszban élhettem,
Nevettem, temettem, szerettem,
Hatvanegy tavaszban életem, ott voltál,
Szerettél, féltettél, életem, megóvtál,
Hatvanegy tavaszom csodája...