Pál Mária
Jött a hír, a döbbenet,
Nem lehetek már veled...
Egy éjszakán elmentél,
Nem is figyelmeztettél...
Feladtam volna már párszor,
Nem hagyta az élet,
Voltam félénk, voltam bátor,
Láttam csúnyát, szépet,
Voltam fent, és voltam lent,
Sírtam vagy nevettem,
Nem is voltam mindig szent,
Gyűlöltem, szerettem...
Kör-kör, ki játszik,
Elszámolunk még százig,
Körbe-körbe, karikába,
Táncot jár a lányok lába,
Pöttyös szoknya libben rajtuk,
Ölelkezik a két karjuk,
Önfeledten forognak,
Fel a napba kacagnak.
Hegedű hangja sír bele az éjbe,
Lepke szárnya libben a lámpafényben,
Nyitott ablakból hangok sora árad,
A húrokon felsír csendesen a bánat.
Kint a réten Kiskata,
Száll virágok illata,
Napba nevet, égre néz,
Koszorúja mindjárt kész.
Ne dőlj hátra, semmi nem ért véget,
Tartogat még egyet s mást az élet,
Ne dőlj hátra, nem megy magától semmi,
Vedd észre, hogy miért mit kell tenni.
Látod, kedves, itt vagyok,
Amíg tudok, maradok,
Nevess velem, örülj nekem,
Bújj hozzám úgy, hogy jó legyen,
Hagyjuk most a világ baját,
Inkább éljünk meg pár csodát,
Látod, kedves, hozzád jöttem,
Elhoztam neked a csöndem...
Szép a rajzod, add nekem!
Ha leszel a szerelmem!
Építhetnénk homokvárat,
Vagy mesét nézhetnénk nálad.
Mint egy doboz, ha felnyitod, s rajta balerina táncol,
Úgy bújnak elő emlékek, és közel van már a távol,
Átélem újra, szívemben jóleső érzés,
Mindenik emlék egy-egy visszatérés...
Fehér havon feketerigó,
Elég a télből, a nyár volna jó.
Fehér havon fekete kutya,
Fázik az egész retyerutya,
Fehér havon fekete macska,
Hideg van nagyon, reszket a csacska,
Fehér havon fekete lábnyom,
Nyár ígérete suhan egy szánon...
Adja meg nekünk az élet,
Megélhessünk még sok szépet,
Legyen részünk ölelésben,
Boldogságban, szeretésben,
Erőnk legyen kitartani,
A rosszra nemet mondani,
Jobb legyen még minden napunk,
Maradni, milyenek vagyunk...
Reggel óta már szüntelen
Kérdésektől zsong a fejem...
Az osztályom egy nagy méhkas,
Kérdezz-felelek mozgalmas.