Páll Erika Berta
Oly hűvös az este, borzong a lélek,
Ölelésre vágyó titkos természet.
Csak hallgasd a csend szavát,
S megleled benne szerelmed árnyát,
Kedvesét várja csendben s árván.
Telnek a percek az órák
Lassan elpihen a világ
Sötét éj köszönt ránk
Csak a hold szórja sugarát
Várni valamire, mi sosem jön el,
Várni a fényre, mely körülölel,
Várni a jót, mely a szívekben él,
Mely egykoron volt mindenkié.
Árnyékot vet a Nap,
Oly szomorú a táj,
Észak felől hideg közeleg,
Elmossa a nyár hamvát,
Zizegő falevelek!
A mélység csendje hangosan kong,
Jajveszékel kint a világ,
Sötét, borús most a holdvilág.
Ma van az év utolsó napja,
Covid a társunk ez időszakban,
Pezsgővel itatom le, hátha hátramarad,
S nem kísért tovább az újév alatt.
Mikulás hava lassan kopogtat,
A gyermekek ajkára halvány mosolyt csal.
Apró csizmák sorban az ablakban
Tisztára törölve mind ott állanak.
Álommanó szívet fúj
Az éj fekete égboltján,
Fehér felhő ágyában
Csillagporos párnát.
Színes ruhát öltenek a fák,
Oly szép, színes a világ.
Ezernyi levél útra kel,
Mind egy történetet mesél el.
Nyári vigasságok
Bolondos álmok
Mesés történések
Nyár végi szerelmek
Percnyi mosoly
Csalfa csók
Mély álmot hozó
Hallgatom a patakot
Ahogy csobog a hegyoldalon
A Hold fénye megcsillan rajta
Szemed tükrét láttatja
Egy darabka kő a vízbe esik
Fodros mosolyod megjelenik
A csillagok fénye simogat...
Ó én édes gyertyalángom
Mannát nyújtó mézes kívánalom
Földi létet gyötrő heves álom
Eszeveszett boldogságom
Ha napra jön az éj
Holdvilágos csillagfény
Térj be hozzám édes álom...
Hajnali pára a Föld felett
Fehér lepelként integet.
Zöldek még a bokrok, a fák,
De amott lassan ősz világ.
Telnek a percek, az órák
Emléke köszönt ismét már.
Eltűnt, mintha nem lett volna,
Elfeledett múlt ködbe burkolva.
Bogáncsgubacs, zöld mező,
Barna kislány, jöjj elő,
Fidres-fodros kis ruha,
Ugorj, gyere a nyakamba.