Pallag Ria
Anyám és Apám már nincsenek velem.
Álmaim, mert nagyon fontosak nekem.
Boldogság!? Ritkán van részem benne.
Cica, mert hirtelen ez jutott eszembe.
Már csak lelkemben idézem fel hangod,
Lehunyt pilláim mögött villan szemed kékje.
Szeretnék addig elmenni,
amíg szépen lehet,
Nem tartozom, te sem vagy adós,
Megőriztem a lelkemet.
Oh Istenem, be jó is lenne...
Hozzá bújni megremegve.
Adni, s kapni mit nyújt a másik,
Csókolni kifulladásig.
Jó lenne most messzire futni,
elérni őket, kik magamra hagytak,
s makacs gyerekként követelni:
legyen vége a szép szavaknak.
Cím nélkül... (Anyám emlékére)
Madár vagyok, ki nem repül már,
mert elveszítette álmait.
Fázón, köpenyként magára húzza
tépett és törött szárnyait.