Parádi Alexa
Szívem színe szivárvány,
Ámulata bájának tárháza,
Árnyalata ábrándnak márványa.
Közel s távol magyar föld,
Gellért-hegy csúcsán gomolygó köd,
A Budai vár nyitva áll,
Turistákra vár.
Dilemma előtt fázva, állva
Ablakom peremén madár csicsereg,
Múltamtól elmém dermeteg,
Testem egyre csak didereg,
Ha rá gondolok, könnyen beleborzongok.
A végítélet
Tudod, milyen alázatban élni?
Minden rosszért felelősnek lenni?
Bolondok közt tengődni
A pokol martaléka
Hogy segíthetnék rajtad,
Ha a fájdalmat te akartad?
Hogy állhatnék melletted, mikor
Szemlátomást elment a józan eszed?
Ki bennem a cenzor,
Miért hiszi, ő számomra mentor?
Nem választom, nem rá vágyom,
Mégis önmagamban megtalálom.
Hol leled?
Egy szó, egy szabadon szőtt gondolat,
Pár óvatlan pillanat, és a képzelet elragad,
Millió ábránd, érzelem, mely idővel rád ragad,
Átjár egészen, sosem vész el,
Hiszen merész lészen, fogja kezed,
Míg élsz, melléd lép, fürkész.
Tekintetem bágyadt, elmém fáradt,
Körülöttem síri csend honol, nem üvöltő bánat,
Most nem jár fejemben, mi teher nyomja lelkem,
Mit konok csapda foglyul ejt.
Rejt-e titkot a nagyhatalom?
Befolyás mozgatja szálait, vagyoni jutalom?...
Barát. Mondd, mit ér e szó?
Mitől oly nagy talány?
Ha nem érzed értelmét,
Talán nem is érted jelentését.
Férfiember-hazugság, hogy nem tör el
Világ-járta fájdalom tetőzik a bánaton.
Keserű ízű siralom, temetőben sírhalom.
Higgadt, megfáradt tekintete,
Az évek múlása ősszé tette.
Éreztél melegséget szívedben, mi átjárt egészen?
Lángra gyúlt a szeretet tüze lelkedben?
Láttál virágot az útszélen?
Szellő szárnyán, mint
Szőke szalmaszál,
Mesél a fényes szösszenet.
Pelyhekben hull a szó,
Szikrázik a levegő.
Szürke színben tündöklő, bágyadt fénysugár,
Lomha elmém, tudattalan várva rám,
Régen látja már; pusztulni vágy.