Pásku Erzsébet
Pereg a könny, most lassan, hangtalanul,
tócsát képez, miközben bealkonyul.
Kopaszon hideg téli álom,
majd rügybontásos ébredezés,
virágpompa, gyümölcs csüng ágon,
s végül halk, lágy elcsendesedés.
Mikor már őrjöngsz a fájdalomtól,
mikor a hátad a földig hajol,
úgy érzed, már nincs tovább, feladod,
akkor majd rád néz az őrangyalod.
Az évszázad felfedezése
Aludnék én, de nem tudok,
ágyamon fekve izzadok.
Éjjel nem süt a nap, s mégis
kábultan rám hull a légy is.
Egy éves lettél
Kacag a baba, nincs neki baja,
medencében pancsol, vizes a haja.
Oly jó volna pőrén élni,
soha senkitől sem félni,
taktikára nem gondolni,
pusztán a valót mutatni.
Beszél, beszél, sérelmét mind rádönti,
önmagát dicsérve mellét döngeti.
Háborog a föld, terhét levetni készül,
elsöpri az embert, ha bele is "kékül".
Kékülne, igazán, ha ember nem lenne,
lélegzethez jutva újra zöldülhetne.