Pásku Erzsébet
Van szabad akaratom, ámde mégsem,
hiába suttogom imám az égnek.
Voltam valaha kisgyermek,
kit akkor tán még szerettek.
Voltam ovis, nem sokáig,
elláttam az iskoláig.
Ajándék ez a karácsony énnekem,
megérkezett az unokám, kisdedem.
Látom, rácsodálkozik a fényekre,
színes égőkre, a szép zöld fenyőre.
Atyala-patyala, mondja a mama,
tágra nyílt szemmel néz rá az unoka.
Nem tudja sírjon-e vagy épp nevessen,
grimaszokat vág, kalimpál hevesen.
Van olyan ember, kinek hiánya nincsen?
Emberségből, segítségből, szeretetből...
Unokámnak
Nem tudom, mit hoz a jövő, de várlak nagyon,
irántad érzett szeretetem szívemben tartom.
Bekötik a fiam fejét
Pici kendő, babos kendő,
júniusban itt az idő!
Nem napszúrás, mégis kemény,
bekötik a fiam fejét!
Felhő fodrozódik az égen,
gomolyogva gördül szél szárnyán.
Eső áztatja, lassan éled
szomjazó, cserepes ajakán.
Ha most kezdhetném, enyém lenne minden világ,
benne minden ember, mosoly, könny, fű, fa, virág.