Pásztor Katalin
Távolról szemléllek, s téged nézlek.
Kisugárzásod boldogságot áraszt és szeretetet,
Szemedben mégsem látom a szerelmet.
Minden vágyam általad kettéoszlott.
Minden élni akarásom elfoszlott.
Csak egyet akarok: itt hagyni az életet,
Mindent, mi valaha éltetett.
Egy gondolat bánt engem,
Miért tetted ezt velem?
Szeretnék róla beszélni,
Nem csak képzelegni...
Képtelen vagyok rá!
Bárcsak el tudnálak feledni,
Nem érted epekedni,
Nem reménykedni,
Csupán téged elfeledni.
Sajnálok mindent, mit tettem.
Sajnálom az összes rossz szót,
Sajnálok mindent, ami volt.
Tudod, én bíztam a jövőben,
Bíztam benne,
Bíztam abban, hogy ez csak jól mehet,
Pedig csak annyit mondtál: lehet.
Zötyögök hazafelé,
Egy férfi néz felém.
Kérdem én, mit akar?
Tán a kapucnim nem takar?
Elmondom, mi történt velem,
Bár már most ingatom fejem.
De elmondom, mi történt velem.
Építkeztem. Barátságunk olyan volt, mint egy vár.
Szerelmedért
Csak figyelném szemedet
Mi elindított bennem valamit,
S féltem attól, hogy mindez elmúlik,
De szívem elűzte
Szerelmedért
Énekes madarak halk szava hallik...
Énekes madarak halk szava hallik,
Minden más csendben honol...
Szívem fájdalma nem múlik,
Derült időt Te sem hozol...
Az óra még 20 percet mutat,
Keresi mindenki a kiutat.
Az óra valami förtelmes,
Bárcsak lenne kellemes...