Patus Ervin
ráz a láz
alázza testem
kezem megremeg kezeden
az ablakban leszázalékolt legyek
sürgetik az őszi esőket
ezer álom visít itt mögöttem
orrba vágnak régi május-illatok
elfáradtam látod...
A karácsonyi ég puha csöndje
sűrűn hull ablakom üvegére,
szívembe rejtve ragyog a béke,
mint tengermély titka, igazgyöngye.
senki sem tud semmit
csak függünk egy
meredek sziklafalon
résnyi mélyedésbe
kapaszkodnak ujjaink
alattunk tátong
irdatlan szakadék
lángoló égbolt...
már nem félek ha rám nézel
szavaid szelíd árnyékot vetnek hallgatásomra
ledobott maszkjaim lábaid előtt
Csontig ható télben
didergő huzalok -
madarakként szárnyalnának
vacogó kis dalok.
látom őt minden reggel felszállni a buszra
kopott harmonikáját cipeli a hátán
megveszi a jegyet akár a többi utas
s leül csendben maga mellé téve hangszerét