Pécsi Ágnes
Jaj, de jó a csigának,
vándorolhat, megállhat,
bárhol éri éjszaka,
házba bújik, megágyaz,
kialussza jól magát,
reggel csúszik majd tovább.
Még kóstolgat,
de már ravasz,
éj és hajnal
foggal harap,
didereg is,
akit kint ér,
sóvárog majd
kabát kincsért...
Már feladnám...
megalkuvás lesz az út,
bennem lévő düh...
szememben görcsösen
tehetetlenségre gyúl...
Úszó hajó
léket kapott,
apró résen
lassan csorog
tengercseppek,
nem áradat:
- szurkot rája,
megálljanak!
Le kell dobni idegen ruhád,
mondom!
Meg az álarc is csak mutatvány,
hordod!
- Bolond ez az élet!
szólt a rosécsepp
még megülve maradékként
az üveg nyakán,
majd először lassan,
aztán nagyon sietve
lecsordogált.
Búza, búzavirágom,
kenyér között vígságom,
kalászmező szülöttje,
égi jelnek kéksége.
Őszinteség volt hibám,
azzal ritkán bírtam,
ráíródott érzelmek,
arcom, szemem súgtak.
Rokona vagy talán az ítélkezésnek,
vagy te magad vagy az atyja,
ki megmondja, mi jó és mi nem,
dicső szavaidat mindenki igya?
Igen szorgos, eszem adta,
nincs éjjele, nincsen napja,
minden percét arra adja,
élteteket kovácsolja.
Édes, drága Mariskám,
randevúra hívlak,
Pestről séta lesz Budán,
Oroszlánnál várlak.
Két kicsi lányka
ül a padon,
dalt dudorásznak,
víg a daluk,
lábukhoz fekszik
Bodri kutya,
vakkangat egyet
- ez ritmusa.
Bulinegyed és környéke életkép!
Hajnali négy, Király utca és a Rumbach sarok,
Séta Bejglivel, megszokva így kezdjük a napot.
Itt, ki korán kel, kómás embereket lel dülöngélve...