Pécsi Ágnes
Nem sír úgy senki értem,
mint az én drága Anyám!
Nem tördeli kezét féltve,
"átvenném mindent, ami fáj!"...
Anyával festegettünk,
parkettán elhevertünk,
ecsetemmel pacát csöppentettem,
felnevettünk mind a ketten,
széthúztuk a vörös mázat,
majd elneveztük tűzkarikának.
- Nem értem, te giliszta,
földben turkálsz, mihaszna,
farkad, látom, integet,
aztán eltűnsz, na ilyet!
Tudja-e a madár, mi az a boldogság?
Vagy csak úgy veszi természetét,
természetes, ami van,
s ami nincs, azt nem vágyja, s miért?
Nyúlanyó és nyúlapó
Káposztáért indul.
Nagy a család, épp ezért
Hátizsákkal több jut.
Van még bennünk forrongás?
Mondják: sírva vigadunk.
Kikönnyezzük, ami fáj,
aztán újra és újra "láncot hordunk".
...hittünk magunkban,
mi, mi majd véghezvisszük,
nem lesz, ki megállítsa
szabadelvű, egyenlő értékeink!
...még csak ovis,
de már "kacér",
szoknyácskában
libben elém:
- csinos vagyok,
ugye, mama -
aztán pörög,
kacag hangja...
Köszönj rám...
már hajnalban kelek,
bólintok vagy köszöntelek,
az is lehet, úgy megyek tova,
mintha ott sem lennél,
...de ne hidd, szándékom: megsértselek...
Mert amíg van,
reményekkel játszol,
győzködöd mindennapjaid,
rakosgatsz napról napra,
bár már látod,
közeleg egyre jobban... nincs!
Olyan ez a béka...
beugrott a tóba.
Meg akartam fogni,
békát eljátszani,
négykézláb is másztam,
ugrott a két lábam,
brekegtem is neki,
nyelvem lógott már ki...
...szólt a kisegér,
s lám addig-addig,
már a macska is
nagy szemekkel néz...
Fecske, fecske, merre jársz?
Csivit hangod messze szállt!
- beköszöntött didergő,
fákon gyümölcs veszendő,
rovarzöngés megszűnő,
begyem korog... repülök.
Azt hiszi a medvebolha,
garázdaság medve álma,
akkor ehet, akkor csíphet,
medvetappancs nem csapja le.
- Egyszer vége lesz! -
mondja az Úr...
- Utad felém sziklákon vezet túl.
Nehezékeket nem én rakom rád,
kapum tárva, be is szaladhatnál... -