Pekka Varkatun
Nem sírok, nem is kérek semmit - talán
A tűzföld közepébe akarok
Érni, ledőlni, omlani egy vulkán
Ölébe, benne tisztán porrá égni,
Csak feküdni vöröslő hamuján,
Tajtékot inni vulkán emlőiből,
És a skarabeusokkal táncolni...
Szemedben láttam - égre törő
csillogást, amit lemosott egy
fél könnycsepp és az emlékezet
elhalványuló szépiája -
ahogy felnézel, pillantásod,
mint egy távoli csillag fénye,
körbejár, ahogy rétek fölött
suhan pár eltévedt harmatcsepp...
Glosszavers Ady E. Meg akarlak tartani c. verséből
Őrjít ez a csókos valóság,
Elsodor a vágy, rám feszül...
Adj, Uram, tekintetedből
Erőt, bámul a sok ember,
S arcodba nézni egy sem mer.
Még csábít Nüx, az éjszaka istennője,
az ég alját már kócolja a pirkadat,
perdül az égen, lehull az est kendője,
s távol már a sötétség - jön a virradat,
ahol még éneklik a rügyfakadásunk
erdei fényében, szent helyén a múltnak...
Pár hulló sárga levél
Még elmereng ablakunkban,
Kertünk a tél küszöbén
Álmodik az avar mélyén,
Komposztálva rejtekén.
Toronnyá dagadtak a felhők.
Nagy, ólmos fehérre
Festik,
Mint végtelen, ledér vitorlák
Az égbe bújt szelet.
Pillantásod, mint sok szelíd virág
Körülvesz, megérint s úgy ringat el,
Majd` átkarol, mint egy új világ,
Felizzít, repít és magába zár.
A naplemente aranyló ága
Lecsordult már az este válla fölött,
Mint az ég pár alkonyi sujtása.
Hány kis sóhaj repült által
alig érintve a vállad,
halvány emlékül
színes fotókat
hagyva nálad:
ölelést,
jókat
és...
Csendes eső áztatja az arcom,
Mögöttem tompa csendek figyelnek,
Komor falak között csak lépkedek,
Kövek suttognak, s én nem felelek.
Néma sóhajok ülnek vállamon
Tenyeredben kihűlt könnyeim,
ajkadra szédültek vágyaim.
Mind, aki szívét feltöri, múltból fejtheti már meg:
megvan a boldogság fájón fura titka, ha tűnik,
érteni nem lehet, él, de a múlt sírgödribe zárva.
Álmomban kendőm bordó felhő,
míg a kis nyír ága takarta,
hol odvában kushadt pár redő,
lenge fátyolként hullt avarba,
s titkom vitte a csörgő szellő.