Pete Margit
Folyton kopog, csak kopogtat,
azt susogja: Merre, hol vagy?!
Bujkál, lapul, mint a tolvaj,
szárnyra kél a gondolattal,
felizzik és lángra gerjed,
mint a fertő, egyre terjed.
Sóvár lázban ég a testem,
édes kíntól menthetetlen.
Vágyódás űz, hozzád láncol,
Szemtakaróm ködös fátyol.
Talán a Nappal jöttél, talán a széllel,
talán álom szőtte szikrányi reménnyel.
Talán az ég hozott, talán a sors adott,
talán csak érezted, mindig, hogy itt vagyok.
Odalett az egyik zokni,
csíkos vagy a fekete.
Úgy eltette az anyukám,
nem találom!
Hiszed-e?
Megunta a kis elefánt,
ahogy vele gazdája bánt.
Elindult hát világszélre,
hogy ott nyugta legyen végre.
Amikor az Isten tenyerére nem vesz,
mikor szünet nélkül csorognak a könnyek,
mikor nincsen egy hang, ami szépen szólna,
s hiába nyílott ki, másé lett a rózsa...
Mek-mek-mek-mek, mekegek!
Elmondok egy esetet,
ami velem megesett...
Avagy: székely tehenek, ha beszélgetnek
Egyik tehén ezt szólotta: Búú!
Voltál te már néha szomorú?
Másik tehén válaszolt rá: Múú!
Nem voltam még sose szomorú!
Kipi-kopi, kopogás,
kopácsol a fakopáncs.
Faodút váj, szorgos fajta,
csőrét folyton acélozza!
Tegnap nézegettük éppen
azon a rólunk készült képen:
apa és anya két szélen,
én meg mosolygok ott középen.
Egy kis birka,
két kis birka,
és még jó pár
meg lett nyírva.
Rövidre lett
fazonítva!
képvers
Mindjárt itt a névnapod!
Vegyek neked kalapot?