Péter Éva Erika
az álmaid, amikre rálegyints -
valóság lenne, ásít rád pár évnyi nincs,
azt hinnéd, az élet meg van nyerve,
s eláraszt az egyhangúság medre.
felidézem hiányod öblös nincseit,
bomlott felhők kavarnak hozzá színeket.
bíztam. születő gyermek is ahová néz.
szemed pitypangszirmaira nyár rekedt
egyiknek gombóc ül a torkában,
a másik nem meri hátsóján kinyomni.
egymásnak hátak tartanak tükröt,
egyre több az agyilag zokni
szavak ölelése vagy
a csendé
hagyni könnyebb
eldönthetetlenné
növelni sóhajtásból
sivatagokat
engedj ne kapaszkodni
a végtelenbe,
itt az idő,
szempillák jégcsapszögeiről
telet karmol szemembe a fény.
hátralépni van hely -
előttünk áttörhetetlen
bánatokból
rakott falak
három az igazság magyarhonban.
fejed felett egy átalcsobban.
a napsugár úszó szalmaszál -
csontkövek, szíved mossa ár.
steril lakásban nincs lábnyom,
nincs kutya, hogy körbepisáljon.
(v)égtelen súlyú rend-vírus van
érinthetetlen ritmusban.
Rossz vers, jó vers? Inkább hagyd a dumádat a földben
érni, me` komposzt is kell másnak. Szájadat inni, ha
tátod - az éppen elég. Borból, sörből, ha beszívsz, mint...
Egy bájos festményt készíttetek én az anyósról
emléknek, hiszen az kábé úgy megmaradandó
lesz majd épp az öröklétnek - legalábbis. A lényeg:
elmagyaráztam, mennyire jó az anyós, igazán s szép...
Történt egyszer nagyon régen,
hét éve és éppen télen,
egy igaz és jó dolog,
hóból nőttek akkor bokrok...