Péter Éva Erika
milyen reflexmozdulattal ragadsz bele
egy simogatás olcsó kényszerébe,
mennyire mindegy, hogy ez éppen
el sem kezdődött vagy a vége...
megszabadulni a tükörképtől
nehéz. kibeszél téged.
önmagát. emlékek verítékcsorgását
vakarod, ölnéd. magad is,
s a látszatát. mint aki
születése előtt átok.
mint a szó, ha a száj odvából felkereng,
csapkod és elhagyja a lázas végtelent,
úgy kéne kiszálljon egyszerre, egyben,
mindaz, ami tartva elviselhetetlen,
nem kéne megküzdeni minden darabért.
holdvonás. tollnyi.
zizegő álom-barázdákat
húz belém a lélek.
bordák alatti magdobbanáson
hártyás félelem.
összecsomózott csönd ez a játék,
karomon karod. napkelte, átég.
tűzmorzsa, zöld lob: szemben a szem él
betonkeverő a száj, néhány szó cement,
s néhány már a születés előtt tönkrement.
tányérban hagyott falat a lét, hányinger, félelem,
beszarás. nem lépheted át önmagad küszöbét,
megadott kör van, nincs helyváltoztatás. a távlatok
szabályát sem ismered, hogy közelebb csald.
állsz az átgondolás sínjein innen,
hogy a nap a reggelbe fertőtlenítsen.
nem tudod a sínen túlit (semmilyen),
és jobb megmaradnod olykor ennyiben.
a mozdulat, mely elősegít, hogy ami elmúlt,
arra fókuszáljál, zsigereidben él, vacog.
a jelen folyton személyt cserél,
a jövő meg nem született angyalok.
épp csak összeszedted
az utcák félrehajlott lámpafényeiből,
őriznéd, a szem már ringatja
a kiszabadulás áramlatát.
ha minden idegszálunk megfeszül
hogy lehet kibírni őrizetlenül
hogy a régit az új felülírja
árnyék egyensúlyozik a homlokon
a szemek alá karikásodik
hogy visszavonhatatlanul mit teremt,
még ki sincs találva, még várhat.
befogadsz s kiöntesz naponta, hetente,
s olykor csak a partra vetett hal vagy,
ki önmagát loccsantja cseberből vederbe,
nem találva semmi izgalmasabbat,
valami olyant, mi nem megállít, megtart,
és hagyja, hogy meghalva újjászüless,
hogy ne legyen az élet ennyire elszart,
és a pillanat kútja ennyire üres.
"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Még a föld se érzi, milyen
az eső izzadságszaga,
és azt se, hogy benne ki hagy sárnyomot.
A szerelmet fogad között csak átkozod