Piroschka Iréne Geng
Hársfaillatú Július,
koszorúba fonott,
lenszőke hajú nyár,
lángszínben érkezve
tótükrében csodálja
a csillanó napsugárt.
Hűsíti benne arcát,
s ráveti tüzes palástját...
Csendes kis falumban
nyílnak az akácok,
álmaimban gyakran
haza visszajárok.
Égi útját végigjárva
pihenni tér a Nap,
becsukta szemeit
egy muskátlis ablak.
Félhomályban egyhangúan
bámulnak rám a bútorok,
megremegek, szobád hideg,
emlékekbe kapaszkodok.
Emléked időtlen, édesapám,
boldogan repülök feléd
a képzelet álomszárnyán.
Csalogat a végtelenség,
keresem az idő értelmét,
lényegét a múló perceknek...
Drága, édes apucika,
hazatérted várja Baba,
esténként már lesi lépted,
ő a te legdrágább kincsed.
Vágyaink csendjében
az alkonyra várva
emlékek kopognak,
bennük ifjúságunk álma.
Süni Sanyi arra ébredt,
gyomra korog, nagyon éhes,
ideje már kimozdulni,
a kertet ma felfedezni.
Szülői ház, gyermekévek,
félhomályban emlékképek
átölelnek simogatva,
gyermekénem előcsalva.
Közeleg a gyermeknap,
legyen az felhőtlen,
süssön a Nap, ragyogjon,
nevessen az égen.
Szerelemnek ajándéka,
kicsi neked már a szoba,
rugdosod az oldalát,
milyen az Élet odaát?
Varázspillanat az indulás,
eljött a perc, Jónás óvodás.
Minden reggel viszi Mama,
a szomszédban van az óvoda.
Itt a tavasz, virágok
bontják szirmaikat,
lombosak lettek a fák,
bimbófejük nyitják
a pünkösdi rózsák.
Pünkösd reggelén,
a lélek ünnepén
ámulok sétálva
pünkösdi rózsák mezején.