Pocsai Piroska
Születéskor karodon, mint a többinek,
Nem tudod még megkérdezni: ez minek?
Van egy ország, hol a magyar nemzet él.
Szívekben máshol is magyar szó zenél:
Asszonyokban, akik szültek gyermeket...
Kicsit mélázva nézek a múltba.
Fiatal korszakom visszaálmodva
Megidézem a letűnt esztendők emlékeit,
Szemhéjam alatt pergetem a múlt képeit.
Adjon Isten minden jót!
Szomjas földnek áztatót
Csirát az ültetett magnak
Friss hajtást erdei vadnak
Virágport a méhecskéknek
Kaptárakba csordult lépet
Kalászokba duzzadt magot
Tiszta vizű hűs patakot...
Valamikor régen, mikor megszülettem,
Ugyanígy nem volt belőle egy sem.
Lassan-lassan, az idő haladtával
Tele lett a szám erős fogacskával.
Tisza partján ülök csendes magányban,
S gyönyörködik szemem e mesés látványban.
Tiszavirág-pille szálldogál ezerrel,
Ily szépséget máshol nem láthat az ember.
Emberi lények, kik két lábon járunk,
Anyától születtünk, de mind másra vágyunk.
Van, kinek kincs kéne, van, kinek hatalom,
Közben elfelejtjük: az egészség jutalom.
...Mit a nyugdíjas évek számomra megadnak.
Szeretek molyolni a növényeim között,
Csodálni a sok színes virágözönt.
Ülök a zöldben és nézem az eget,
A felhők mögül jó anyám integet:
Gyere, kicsim, már nagyon várunk,
Nélküled itt is árvák vagyunk!