Pődör György
Egy hegy csúcsán sem ér véget a világ,
az ég lélekre nyíló lótuszvirág.
Lehettem volna nagy vagabund,
netán önsajnáló vigéc,
kinek nézése, bár magaunt,
kérésre másokról ítész,
nyelvét jól forgató vitéz,
ki, ha kell, készen áll, és jókor.
Szép Ilonka sírjánál
Nézd, mennyi játék van minden estben!
A felszálló köd tejszínű opál,
míg kutat a szem a néma lesben,
fák közét átszövi ezüstfonál.
Uzzíjjá
Ahol már gőgössé tesz erő,
elbizakodottá hatalom,
hamiskás kegyesség jön elő,
s borotvaél lesz az alkalom.
Pipacs pirosával
lobbant el a nyár,
vágyak hamujában
keresgetni kár.
Hová is tűnnek a rigódalok?
A ma még keresgeti a tegnapot,
de rázuhan az est, s a harmatos reggel
törli lassan, amit az éj meghagyott:
A tegnap nő. A holnap csökken eggyel.
Úgy hitték, hogy övüké a tűz fénye,
és náluk mindenki egyformán boldog.
Bíztak abban, jól mehetnek a dolgok,
a siker tehetség s Zeusz függvénye.
Nektártól függ méz s illata,
nem a méheké a babér.
Dönghet a szárnyak kis hada,
nem bölcs a siker, csak kacér.
Végtelen terű:
egy szétterült derű,
mint a tinta rég,
felhőtlen, tiszta kék.
Az idő kegyetlen hűség,
egyetlen minden pillanat.
Sok-sok véletlenszerűség
determináltból kiragad.
Hol földet ér az ég,
szél zúg meg az ének,
s csodára vártak rég
apostoli vének.
"Nem egyforma lelket féltünk" (Arisztipposz)
Néha a legbölcsebb is nagyot téved,
ha válaszolni kell, mi is az élet.
Lehet akár egy kis pillangó röpte,
ha rátalál az igazi örömre.
A Szombathely-Rum vasútvonal bezárására emlékezve
Az ég ma is oly kökénykék,
s a felhők majszos kis köténykék,
Rég itt futottak el sínek.
Nincs-vonat fütyül senkinek.