Pődör György
Szomszédunkban a réten,
a réten,
nagy mozgás volt a héten,
a héten.
Rég kinőttem már a szép meséket,
többsincsek mára sehol nincsenek.
Az egyszervoltak hiánya éget,
hiába kutatom a kincseket.
A szóló szőlő régen elvadult,
s a mosolygó alma férgébe fúlt.
Szerszámok, kulcsok rozsdamagánya.
Olajfoltos a kabátja háta.
Régi tárgyak kamrapolcon belül.
Sok emlék évek porával vegyül.
A tizenkét kövület legendája sorozatból
Múlnak a napok, évek, évmilliók.
Jóra rossz, a rosszra jó, mint lapra lap.
Hiába a szép, szeretet vagy harag,
netán elkövetni bűnt és hinni jót.
Néha úgy érezzük, talált kincs
és ajándék ez az élet.
Kétkedünk: talán van, talán nincs,
vagy a szív kakukkja téved.
Ami nincs, az nem is lehet itt lyukas.
Kizárt, hogy átlátni, mint az ablakon.
Ott nincsen tér, sem idő s kósza utas,
a képzelet erőlködik csak nagyon.
Anyám emlékére
Szép tulipán, orgona,
múló idő mostoha,
elviszi az illatot,
vissza sosem hozhatod.
Egyszervolt időkben
minden olyan szép volt,
ha cipőm kinőttem,
biztatott az égbolt.
Gyere, tavasz, álmodjunk úgy, mint régen!
Legyél végre üde, friss és illatos,
a Nap is, akár a sárga villamos,
csillag-csengőivel játszik az égen.
Költészet Napja köszöntése
Nincsen kor és nincsen évszak,
égethet Nap, lóghat jégcsap,
ülhet fákon levél-rozsda,
szél szabdalta, eső mosta,
madárdalnak egy a titka,
nem zárhatja be kalitka.
Néha kételkedünk útban, irányban.
Lépéseinkhez nincs útjelző tábla.
Égre nézünk, ha baj, netán hiány van,
hitetlen is hirtelen csodát vár ma.
Vagyok kis földemen, amúgy gyalog,
velem ballag az idő, hű kutyám,
s talán valahol fenn az angyalok.
Egyszer átjutok lelkem tűfokán,
ahol felhők mennek, az ég marad.
A remény privát. A csend még szabad.