Pődör György
hangulatvers
Itt sétál fel-le a tarkálló kertben,
a paradicsom még karóra verten,
rápiroslik a hajnali kis dérre,
az elmúlástól haladékot kérve.
Aradi Vértanúk Napjára
Egymásra hullnak századok,
siet ez az ezredév is.
Néha magamban lázadok,
ha megint egy antitézis.
A virágok mindig szint vallanak,
és szétszóródnak majd a magok.
Száruk száraz lesz és hallgatag,
föléjük nőnek a holnapra gazok.
Hárommal túl a hetvenen mit mondjak
magamnak, amiben van kis biztatás,
remény, emlékekből csipetnyi varázs,
és a végén súlya legyen a pontnak?
Emlékezés szép egében
kutatom a tegnapom,
mennyi öröm ért meg régen,
lesz-e több még egy napon?
Platon emlékére
Szélfútta homok mára a tengelykor,
pergamenbe ragadt bölcs gondolatok.
Szobormagányukban már ők is vakok,
így nem látják, mivé mállik egy hegysor.
a nyár emlékezete
A szél csak száraz fűszálakat kócol,
forró porba liheg a kutya-meleg.
Sorsa vackába húzódik a kóbor,
vibrál a távol, mint táguló erek.
Egy napon jól megkapom,
visszakérdez tegnapom,
semmijébe ragadva:
- Hogy vigyáztál magamra?
Belém rövidülnek napok,
a könnyedek és nehezek.
Nyár fénye csalókán ragyog,
szél sodor már sok levelet.
A boldogság drágaköve
Benne a napfény forró melegsége,
hol tükrözik egy angyal-szőke kislány,
ki kedvre derít, és a rossznak vége,
pedig nem más, csak idő szőtte kristály.
Szókratész emlékére
Sokan hiszik nagyon,
boldoggá tesz vagyon,
fontosabb az enyém,
s nem boldog, ki szegény.
Becsüld meg a javad,
kincsed legyél magad!
Érik a körte,
kékül a szilva,
levelük zöldje
ezernyi szín ma.
Elégett tájra most esik.
Az ég egy kilyukadt vödör,
a fűszálak eget lesik,
s gyorsan telik a sok gödör.
A hűség drágaköve
Így szól sárgult tekercsekben a régvolt:
Mária kék köpönyege az égbolt,
a szép bolygónk meg egy hatalmas zafír,
talp alatt csillagképekkel a nadír.
Először a tükrök vakul-
nak meg. Hiába minden fény.
Majd gombját veszti a szekrény.
s az öreg vekker bevadul.