Pődör György
Vivaldi
Nyári melegben
szellő sem rebben,
nyögve bújna, ha tudna.
Fák lombja bágyad,
hajnali vágyat
feledve csak aludna.
A világot nem úgy látjuk, ahogy van, hanem úgy, ahogy mi vagyunk. (Epiktétosz)
Akit nem köt semmi kényszer, az szabad,
de játszani kell, az élet egy szerep.
Rövid vagy hosszú, mindegy, csak szalad,
a Tiéd csupán egy rád bízott szelet.
A mosolyban ott az eredet,
és persze maga a lélek,
de szülőanyja a szeretet,
mely nélkül megfakul az élet.
A kristályok lassan, de egyre nőnek,
nagy jelzése ez a múló időnek.
Szigorú rácsok közt őrzik titkukat,
elme csak sejt, de hiába is kutat.
Egy verssel majd elmondhatod,
milyen rút vagy szép a világ,
ha szelet is szemből kapod,
s reményed gödréből kilát.
"Amikor a végtelenből végtelent kivonunk, bármi megtörténhet" (Stephen Hawking)
Tükörvilágból üzen másik égen,
hogy ne keressük a fényes lap mögött.
A négy dimenzióból már kilépett,
s a fogyhatatlan Reménybe ütközött.
"Aki a pénzt szereti, jó ember nem lehet" (Antiszthenész)
Az Agorán a többségnek semmi nincs,
könnyen okol, elhisz, hőzöng vagy legyint.
Bölcs arcán mosoly, homlokán némi tincs,
jobbra, balra s fel, Zeuszára tekint.
Ballada a kendőbe kötött szabadságról
Petőfire emlékezve
Aki szabad, az állhat talpra,
ha földre is lökte kényszer,
bátran nézve a gőgös napra,
nem vakítja pénz, meg ékszer.
Vivaldi
Fagy ha még fájna,
nézzél a tájra,
búvik már a hóvirág.
Ahogy volt régen,
fehérből szépen
születik a jó világ.
A tél most apró pihe tenyeremen,
nehéz ráfogni azt, hogy nem szeretem.
Koronás csodák a vattacukor-fák,
mintha angyalok zenéjét hallanák.
megkésett fényévek csillag-milliárdok
néhány galaxis pompájával kérkedik
vándorló üstökösök mint égi bárdok
önmagukat lassan már jéggé égetik
Hull a hó bokrokra, kőre,
lepelként borul a fehér.
Háztető marad csak pőre,
akár a test-meleg tenyér.
"Az igazság elérését nem tűzhetjük ki célul,
de keresésénél kevesebbre nem vállalkozhatunk"
Minden történetben ott van a kezdet.
Néha jobb, ha már a végével kezded.
A szép mindig az egész töredéke,
hát ne úgy nézz rá, mint egy törmelékre!
Vivaldi
A mozdulatban
van mozdulatlan,
f-mollban vacog a száj.
Vad penge a szél,
mint edzett acél,
fák bordái közt ma jár.