Pődör György
régi naptárlapozó
A léthajnalok ígérete éden,
tejfehér emléke még emlő-meleg,
hol lágyan ölelő idő szendereg,
porosodó aranykeretes képen.
Kell egy kis vidámság
Újra itt a szilveszter,
inni kell rá ez egyszer,
álmodozik Pityóka,
s jöhetne egy kis nóta.
Évente s mindig ilyenkor kívánjuk:
vidámat, szerencséset és boldogot,
zsebben az Ó összehajtott colstokon,
a tegnapoknak ritkán fáj hiányuk.
ametiszt-hajnalok
Benned nézhetem az Orion-ködöt,
csupa lila lilával egybefolyva,
angyalok hajából hull csillag-polyva
éjféli álmod szép írisze mögött.
Ha a karácsony
nemcsak szép álom,
addig keresem,
míg nem találom.
Hajnalt megcsípte már a dér,
a rét is aludni készül,
egy birskörte sárgán facér,
de megadja magát végül.
Egyszer még eljöhet ez a jó öreg,
az igazi, az örök-vén és vidám,
förgetegen átlátva, mint egy szitán,
akinél a szó nem szájba tett szöveg.
Fagyos az év szaka,
vár még a tél hava.
Fénylő a holdkaréj,
meghitt, csendes az éj.
Ki szorgos, már télre gondol, nem másra.
Kertje már rendben, mi kellett, felásva.
Fagy-mentesítve vizes hordó, tartály,
A fákon még kopog egy éhes harkály.
A tizenkét mesterkristály legendája
Minden apró kristály egy mikrokozmosz:
rezdül, fittyet hányva annyi sok korhoz...
Tavaszra nyár, őszre telek,
kazlakká válnak közhelyek.
Villahegyes lesz a bezzeg,
vesztét érzi, ki nincs veszteg.
Odaát-virág
Gyertyák fénye égig árad,
könnyé emlékült más világ,
hol kőbe vésve sok bánat,
s hófehér odaát-virág.
Ne kívánd, hogy az események úgy
történjenek, ahogy neked tetszik
(Theophrasztosz i. e. 371-287)
Gálic-kékkel szűrt színarany
a reggel minden hajnalon.
Liturgia az ébredés,
szemet nyitja, simít hajat,
elidőz cseppnyi harmaton
- szellő jön, egy kis szökevény,
és törli könnyed könnyedén.
hangulatvers
Itt sétál fel-le a tarkálló kertben,
a paradicsom még karóra verten,
rápiroslik a hajnali kis dérre,
az elmúlástól haladékot kérve.