Pogány Adrienn
Elmondanám Neked, hogy mennyire szeretlek,
Be kell vallanom, hogy örökre elmegyek,
Nem ölelhetlek, nem csókolhatlak,
Minden éjszakai álmomban jelen vagy.
Gyűlölöm az álmokat, gyűlölöm őket,
Mert ezek nem a valóságban történnek.
Becsukom a szemem,
Mert látni akarok
Kinyitott szemmel
Semmit sem látok.
Nagy zűr van az én lelkemben,
Nem találom a világban helyem.
Lelkem olyan most, mint egy tábortűz,
Ki tudja milyen messze, s hova űz?
Az élet néha kegyetlen,
Engedi reménykedni a hitetlent,
Reménykedik... s mégis tudja
Hogy sosem juthat el a csúcsra.
Köszönöm az életet, mit Tőled kaptam,
Azután sem felejtelek el, amikor meghaltam.
Nyisd ki szívem kapuját,
A szívem nagyon ver, ha hallanád!
Egy kapu körbeveszi és nem enged semmit,
Ha tovább rajtam marad, később
Nem tudok szeretni senkit.
Sötétség borult a világra,
Sok az álmom, de hiába.
Sötétség van már egy jó ideje,
Az árnynak e világon nincs helye.
A vágyak messziről érkeznek,
Engem mindig utolérnek
A vágyaim meghatározzák életem
Ki tudja az életben mire viszem?!
Gyűlöllek már, nem szeretlek,
Amit mondtál, vakon elhittem neked.
Nem tudom, miért tetted ezt velem,
Míg veled voltam, bűnben égtem.
Egyedül vagyok a világban,
Ki nem találja helyét a zord hiányban,
Nem szeretnék egyedül maradni,
Szeretném magam megmutatni.
Nem tudom ki vagyok,
S nem tudom mikor halok,
Nem tudom miért vagyok,
S nem tudom kiért halok,
Nem tudom miből lettem...
Lelkem olyan, mint egy feldúlt fészek
mikor nem láthatlak,
Mindennap szeretném hallani finom hangodat.
Művésznek lenni... Művészként meghalni
Művész szeretnék lenni,
A körülöttem lévő világot
Szivárványszínűre festeni.
Nem látok, csak feketén-fehéren,
Megalkotom a világot,
ahogy csak én szeretem.
Olyan vagyok, mint te... Test és Lélek
de a halhatatlanságból én nem,
Köszönöm,
de nem kérek.