Polonyi József
Rossz napom volt, rossz éjszakám.
Jó, hogy nem bántott a kutyám.
Mikor reggel hazamentem,
Kis Bogyóm szemét kerestem,
Belenézzek s megnyugodjak.
Nyolc éve már, de a folyó most is ott,
Hogy imádom őt, az nem titok,
A Dunám maga az őserő.
Mindent elvesz vagy jótevő,
Cseveg veled, és felesel.
Körülveszlek szeretettel
Jó éjszakát, szép álmokat,
Már a kutyus szeme ragad,
Elnehezült, nem bír vele,
Álommanó száll most bele.
Ez is eljött
68 lettem, azt hiszem.
A papírok mondják, Istenem.
Megéltem én annyi jót és rosszat,
Nem bánom én a sorsomat.
Hajnali látomás
Március van, és ez tavasz,
Ámor röpköd, és a ravasz
Meggabalyít mindent,
Úgy emeli ám fel lelked,
Hogy azt hiszi, ő is repked.
Két kutya, aki egy pár volt,
Így szépnek látta a világot.
Szerették ők egymást s minket,
Ahogy mi is őket s mindent,
Amit együtt éltünk,
Szeretni sosem henyéltünk.
Három László egyike
Elment végső helyire,
Hiányzol már, Anikom,
Leveszem a kalapom.
Egy barátom, megint öregebb lett,
Ó, ez az év is milyen gyorsan eltelt.
Egyik a másikat követi sorjában,
Vajon ölelhet-e engem még karjába?
Ő a szomszéd kutyajány volt...
Rózsabimbó, Ő kutyakislány,
Nem szenved, mert mennybe ment már.
Anita és Szilárd! - Elment,
Szívét hagyta nektek. Felment.
Mi még egy évig szerethettük
Bömbi elment, neki most a rossznak vége,
De sajnos, a jónak is, amely már elérte.
Szenvedett Ő sokat a rossz emberektől,
Kutya egy sorsa volt aljas személyektől.
Egy egyiptomi játék margójára
Újonc vagy, de nem kopasz,
Elmés biz`, de nem ravasz,
Katona, de nem baka,
A sereg tábornoka,
Értékes és szép topáz.
"Nagyszájú" Barátom
Szegvárról származott a kisleány,
Postások gyöngye, de Nagymama már,
Ápol Ő mindent, ami régen történt,
Szülőfalut, pajtást, 53-ast főként.
Már ne bántsa!
Összefogást, barátságot,
Jószomszédi biztonságot,
Szép beszédet, sose sértőt,
Üdvözlégyet, magyar féltőt!
Ennyi és még ma is tanulok.
Elrepült hát hatvanhét,
Életemben volt sok szép,
Fordulatos, hosszú év,
Erről írtam versikét.
A már elment édesanyák emlékére.
Elmentek Ők, és nem jönnek vissza.
Hiába sírunk, nem hozza vissza
Édesanyánkat, és mégis fogja kezünk.