Poloznik Dávid
Erősnek vágysz tűnni.
Belül már régen elestél,
Opcióid vannak az életre.
Szíved nyomva tartott billentyű.
Bele akarok harapni az alsó ajkadba,
S érezni, ahogy elmosolyodsz.
Újra lehull az első hó,
De te ismét elkomorodsz.
Toporzékolok itthon,
Italozni mennék én,
Ebből állok mostanság,
Ez lettem most én.
Hangtalanul világítanak
Gyönyörű gyöngyök,
Fedik fájdalmát a világnak.
Fehér fénygömbök.
Nélküled jön el egy ünnep,
Azt mondják, akkor szeretni kell.
...Lökődsz hozzá közelebb,
Unszolsz, noszogatsz vele,
Mindig csillantasz erősödő reményt
Boldog karácsonyt!
Milyen egy üres szó,
Elcsépelt, álszent,
Főleg, ha mindenkinek szól.
Egy ferde nap után hol találod?
Miután megfürödtél a széllel,
Koszos voltál egész álló nap,
Végre ellazulsz a szemével.
Fiatal gyerek vagy,
Majd megöregedsz,
Megházasodsz,
Letelepedsz.
... Akkor maradok távol,
Úgy lesz, én nem várom.
Sajnálom magunkat,
Kik látták arcunkat?
Gonosz lélek ülne veled szemben,
Kegyetlenséget látnál abban a szemben,
Durva volna aranyos szemednek,
Ha látnád, abban mennyire szenvednek.
Járnék én más vidéken,
De ott sem volna könnyebb,
A szívem súlya
Mindenhol szárba szökken.
Mindig eljön ez a csoda,
Pillanata némán különleges,
Ébredésemkor találom,
Mindig megkeres.
Halvány már a napsugár,
Egy ideje már haldoklik,
Kopasz lett a határ,
Mardosó széltől fuldoklik.