Poloznik Dávid
Szelíden jár a Nap manapság,
Csúnyának mondani ezt igazán badarság,
Vörös és barna levelek válnak fáiktól,
Jön majd értük a tél, ki elfújja őket házaiktól
Páratlan legény képe savanyú,
Nincs melléje leány, mily fanyarú!
Rosszat sejtet az, kinek mátkája nincsen,
Magános halál lesz érte majdan érdem
Kedves napok ezek,
Rád gondolva telnek,
Szende bizonytalanság közepette
Születnek e sorok körülötte.
Sárga levelek ölelik a Föld fagyos testét,
Itt van már az ősz, ki növeszti termetét,
Korán kormosul az ég ilyenkor,
Késve úszik fel a hajnali fény kikeletkor...
Életemen merengek,
Gondolataim keringenek,
Futkosnak át eddigi életem útján,
Nem hosszú még az, rövid, de kurtán...
Kis éjjeli lámpa világít magában,
A csendes, őszi éjszakában,
A szoba sötétje öleli fényét,
Őrzi a meghitt békét.
Csend van, szürke csend,
A távolban valaki felörvend,
Jó neki, gondolom magamban,
Miközben összeroskadtam...
Hűvös szelek járnak,
Melyek gyakran megtalálnak,
Eszemben jártál tegnap
Rád gondoltam, tudom, te vagy
Borult napok köszöntenek reám,
Lassan ködbe burkolódzik a táj,
Hosszú, sötét éjjelek árnya közelít,
Lassan jön majd a fakó hajnal, mi felderít
Nem tudja senki a feladványt,
Csak fejtegetjük, mint egy talányt,
Gondolkodom, hol rontottuk el?
Krisztinához
Elszállt a nyár,
Oly messze jár már,
Már nem fontos, hogy mit érzek,
Lassan elfeledem, hogy élek.