Puskás Szidónia
A semmi ágán ébredt meg,
Szíve tele gyásszal,
Hasít a fájdalom, akár egy szeg,
Istenem, mi lesz ezzel a halásszal?
Ne várd, mit hoz a holnap, a jövő titkot rejt,
Ember, remélj, a jövő mindent megfejt.
Ma olyan egyedül érzem magam, nincs senki mellettem.
Gondolataimat, emlékeimet végleg eltemettem.
És holnap, ha majd jobban leszek, és tőled búcsút veszek,
Megígérem, hogy életemben egyszer s mindenkorra rendet teszek.
Tíz órakor, magyar órán
Felmérőt írt az osztály.
Toldi volt, de nem tudták,
Kívülről még nem fújták.
Minden évben, novemberben
Elmegyünk eme szent helyre,
Emlékezni és könnyezni,
Hallottakat megsiratni.
Figyelek és meghallgatlak,
Mert én annyira akarlak.
Kívánom, hogy mellettem légy,
Majd megvédlek én, ne félj.
Még meg sem születtél, de én annyira várom,
Hogy piciny kis szívedet a magaméhoz zárjam.
Piciny kis mosolyod mindent megváltoztat,
Nyomorult életemnek értelmet adhat.
Ki ő értünk feláldozván,
Életét miattunk eldobván,
Vállalta a pokol kínjait,
Átvevé az emberek szenvedéseit,
Halálából feltámada,
Reménységet nekünk ada...
Egyedül az éjszakában,
Sír magában szegény árva.
Édesanyját egyre hívja,
Boldogságát visszasírja.
Sorsa immár menthetetlen,
Mostoha és reménytelen,
Magányosan, kirekesztve,
Élettelen semmiségben,
Valódi, de hihetetlen...
A kegyetlen világ fullánkja varázsol,
Szívemet mély seb nyomja,
A külvilág iszonyú nyomokat ábrázol,
És a szörnyű következtetéseket levonja.