Radnai István
szakadékba sodrod
mit törődsz a szenvedéssel
az akarat amely megkésel
szúr harap emészt...
ha beteljesül a kényes jóslat
érezheted-e adósnak
ki megadta s áldozott
örökre az ágyat ott
hagyva felhőre szállt
maradt-e egyetlen ifjú almafán
repült-e juhar-bumeráng
madár vagy kígyó sziszegett
nem tudom a ködben
a hold a belövés felett
"már majdnem élek - rutinná lesz, amit már nem tudok
a tévedéseim - talán az mind vagyok -"
Petz György: A láthatatlan ember
Kereszt árnyát veti az ablakkeret
istenszülő fia pantokrátor a hit alapja
félistenek amíg marakodnak osztják az észt
a hűvös fenséges olümposz magányos
istenei nélkül magára maradt
vedlik az ég foszló fellegek
nap járja át a pangó bánatot
magyarázd meg hogyan nem lehet
napszemüveges fakó állapot
elmúlt a széljárta ifjúság nem várnak
a nyáron is susogó hegyek
ahol hajnal előtt dagonyázott a vad
barnul a tavalyi s nem érik még a makk
ha izzó lázongás homlokát hűsíti árnya
csak égi javakkal küzd a gondolat
pompázatos fa zöld szőnyeget terít alája
kik a kútnál oltják vándor-szomjukat...
Kocsis Zoltán emlékére
egy kósza névnap néhány zenemű
zenekari és zongora-cédé az oktáv
véget ért az élet az a táv amit
kéretlenül végigfut mindenki
felhőbárányok kék füvet legelnek
keseredik a napfejű pitypang
gyenge szellők járnak a nyárban
árnyékba vágyik a test fénybe a lélek
nem méricskélem rőffel a világot
homályló szemlencsémmel csodákat látok
s ha gondolatban a városok határát elhagyom
töprengek élek valamely csillagon
honnan ered vagy mint bolygók fénye
az én világom is tükör-törékeny s vége
anyák napjára illatozik idén az orgona
a díszfák vadgesztenyék érzik a tavaszt
a május az izzó napra nyit ablakot...
már csak elnyújtott pillanat az élet
fogtuk egymás kezét
csak egy pillanat volt ha visszanézek
emlékezetemben hátrálnak az évek
elvonul a tél hajnali egy kevés fagyot
meghagy még holnapra is
óvatos rügyek hintáznak az ág helyén
árvácska nyílik a látogatott sírokon
háromszáz és hatvanöt napot
elfoglal életedben s ágyadat
agyadat akarja elkopott
elveszi az eszed s a vágyakat