Red
Az előítéletről
Rám néz, mit gondol?
Reggel a buszon nyolckor.
Mintha ismerős lenne,
Pedig nem vagyok több, idegen.
Csak én nem túl szép lény
Csak az a bizonyos szar rész
Csak felemészt szépen nézd végig kérlek
Miattad váltam ezzé úgyhogy nézd tessék
Beteges vágy, míg a magány kerget,
Miközben félsz, hogy elér, emészt és elnyel.
Mikor egyedül feküdtél a szőnyegen,
Rájössz, hogy mindenki eltűnt csöndesen.
A minden rendben van édes hangja
Miközben a hazugságok ringatnak
A hazugságok amiket magadnak meséltél
És amiket egymásnak mondtak a családi ebédnél
Azt mondod, olyan akarsz lenni, mint én?
Kicsit zavarba hoz a kijelentés...
De mi az, ami bennem követendő érték?
Néha félek.
Bár tudom hogy nem érzed
Tudom hogy nem látod
Hisz elrejtem a világtól
45 forintos mosoly
Ma már öt napja tart a szilveszter.
Egy padon ülök a buszjeggyel.
Ez az öt nap megérte,
legalább megmarad az emléke.
A tető szélén ült a jövő és a jelen.
Olyanok voltak, mint két idegen.
A jelen a kezében egy bort szorongatott.
A jövő olyan volt, mint egy élőhalott.
Minden rendben, ismételgetem.
Ja, hogy nem is kérdezted.
Fel se tűnt, hogy egyedül lettem.
A lényeg, hogy magadat mentsed.
Itallal a kézben nézzük a várost.
Azt hinnéd, 30 méter, magadból látod,
de a köd mindent ellep,
csak a lámpák fénye üt át ezen.
Csak felváltva jönnek a holnapok,
Végtelen körforgásba lesznek tegnapok.
Rácsot, bilincset mosolyogva elfogadni,
És a monotonitásban megrohadni.
A mosoly mögött csak a romok,
Ahogy belül összeomlok.
Az erő mögött a gyengeség,
Az álarc mögött pedig én.