Reider-Tabáni Erzsébet
A világban
Jár valami
Láthatatlan.
Oly észrevétlenül,
Mint a következő
Gondolat.
Hallod?
Madárfütty szól odakint.
Mintha a napsugár
Megszelídítette volna
A telet,
Mintha felsóhajtott volna
Egy picit a világ,
És messzebb lennének...
Szerettem volna úgy elmúlni,
Hogy a Föld még befogad,
Mikor még tél után tavasz jő,
És a fákon rügy fakad.
Rügyfakasztó dallamok
Madárajkon szállnak,
Viszik igaz hírét
A tavaszi világnak.
Elhatalmasodott
Lelkemben a csend,
Mint az alvó kisded
Álmát őrző édesanyán
A végtelen szeretet.
Minden perc
Az életemben
Úgy telik el,
Hogy tudom,
Van egy hely,
Ahová mindig
Hazatérhetek.
Decemberi éjszakán
Tél köszönt a tájra,
Kicsi cinke dideregve
A reggelt ébren várja.
Ha a szívem beszélni tudna,
Megköszönné neked,
Hogy azért dobog bennem,
Mert felébresztetted.
Ajtóm mögé benézek,
Ott vannak az emlékek.
Kétségek, rossz álmok,
Takarót is húzhatok rátok!
Karácsony éjszakáján,
A hóesésben, csendben sétált
Egy magányos férfi,
Ki az életét az utcán éli.
Van egy hely, nem is olyan messze,
Eljuthatsz oda akár minden este,
Ha kinyitod a képzeleted kapuját,
Kitárul előtted a mesevilág.
Ébred a szívem, ha átölellek téged,
Dalol a lelkem, ha hallom nevetésed,
Ezerszínű világunk megannyi fénye
Sugárzik gondoskodó szemeid tükrében.
Csukott szemmel vánszorgott az Élet,
Nem tudta elrejteni kínjait,
De belenéznék két szemébe,
Hogy felfedezzem titkait.
Bebújnék a szívedbe,
Hogy halljam odabent is,
Hogyan dobog azokért,
Akiket szeretsz.