Riczu Joli
Én vagyok a margaréta,
mezők, rétek menyasszonya.
Szirmaimat ha kibontom,
a tájat fehér fátyolba borítom.
A tavaszt úgy várom, rügyező álmok
szirmukat bontják, éledek már.
Virágok nyílnak, illatok szállnak,
napfényben fürdő pillangópár.
Emlékszem arcára, szelíd mosolyára,
dolgos két kezére, ölelő karjára.
Kemencében sütött ropogós kenyeret,
zsétárba fejte a jó meleg tejet.
Ami neked szép, az nekem is.
Ami neked jó, az nekem is.
Ami neked fáj, az nekem is.
Ami neked kell, az nekem is.
Amid nincs, azt én adok.
Amit kapok, elfogadom.
Amilyen vagy, olyan vagyok.
Az én kis falumba
mikor visszajárok,
békességet, nyugalmat,
szépséget találok.
Gondolok rád.
Ma is oly sokat.
Emlékek felvillanó
képe hívogat.
Hová lettél? Mondd!
Múló pillanat.
Hiszek a csodákban.
Ott van a meleg szobákban,
ölelésben, igaz szóban,
napsütésben, szivárványban.
Én nem kértem tőled e szerelmet,
De te jöttél és szívedet hoztad felém.