Róth Lajos
Köszönteni jöttünk ide, célunk hozott erre,
Nem kertelek, igyunk rögtön az elsőszülöttre.
Tölts pálinkát mindenkinek, görbüljön a bögre,
A pelenkát akasszuk ki egy nagy százas szögre.
Mellém ül, nem ismer,
Ismerem, azt hittem,
Megszólít szótlanul,
Emlékek elmémben
Érzelmek semmiből
Semmibe tartanak,
Hasfalamba kóstol
A múlt, mint vasfogak.
Nézz le rám, ó, hogy is hívják,
Nagyhatalmú, kit nem nevezek.
Zúdítsd rám bűneim súlyát,
A keresztem hadd vigyem el.
Lehajtom fejem, párnám egy farönk,
Az éjszaka leple terül ki elém.
Alszik minden, beburkol a csönd,
Halandó szívem csak arra vár...
A busz széteső,
Ablakán az eső
Kopog,
Néhol beesik,
Beesett arc
Ázik-fázik.
Bagolyszárnyon jött a nap
Újhold sötét tengerén,
Medve hátán bölcs vénasszony,
Az Ősz érkezik felénk.
Táncot jár az izomrost
Sérült haránt csíkjain,
Egy lépés egy dobbanás.
Elvesztett kínjaim megidézi.
Kiégett, unott emberek,
Hétfői száguldás.
Nevetni nem merek,
Csak halk kuncogás.
Minden hágón, minden völgyben,
minden csúcson, minden bércen,
hazánk minden rejtett zugában,
ezen dicső Magyarországban.
Messze száll a képzelet,
álmunk nagy tengerén.
Tedd fel hát a két kezed,
hadd repítsen a szél.
Nem akartam mást, csak
szeretni,
Veteményes kertünkben, fát
nevelni.
A kis kertben minden
elszáradt,
Dolgos szívünk pedig elfáradt.
Hatalmas szürke ház, ablakai
deresek.
Az ablakban piciny figyelő
gyerekszemek.
Szólaljon hát a hegedű,
hadd hallja az ország, világ,
kis hazánkban a jókedvű
mulatságoknak nagy zaját.