Rummel József
Álmomban bohóc voltam,
Nagy cipőben, piros orrban
Játszottam a színpadon.
Lehet hosszú, lehet kerek,
Tükröződnek benne fejek,
Arcok, kezek, hasak, korok,
Mandula és piros torok.
Bubor Gáspár és neje
A világjárvány alatt,
Lakásába zárkózva
Bámulta a falat.
Egy Covidos időszak margójára...
Már nyílnak ki sorban az éjjeli bárok,
Mozik, színházak, mint vírus előtt,
Kik nincsenek oltva, azok csak nézik,
Hogy buliba mennek a "Pfájzerezők".
Hol a Nap süt, hol a hó hull,
Hideg, meleg egybetódul.
Ki látott már ily világot,
Kérdezik a hóvirágok.
Hold volt anyám,
S Hold az apám,
Hold gyermekem,
Hold unokám.
Hold utódom,
Hold az ősöm,
Hold itt minden ismerősöm.
Adjon Isten békességet,
Maszk nélkül is egészséget,
Adjon jó és hű barátot,
A kamrába bort, kalácsot,
Mindenkinek tiszta szívet,
A pohárba tiszta vizet,
Adjon reményt, édes álmot,
Boldog évet, szép világot...
Neterdőben a fák alatt,
Virágok közt jártam,
Jómagam így "hipertéri
Locsolóvá" váltam.
Már nyílnak ki sorban az iskolaajtók,
Már állnak a kölykök a suli előtt.
Sor végén lévők s ötösre hajtók
Ülnek a padba, ha a tanár bejött.
Élt egy kedves katica,
Elveszett pár pöttye.
Azt számolta, hogy a hátán
Nem maradt már öt se.
Januárban a hóvirág
Kidugja fejét, ha lehet.
Februárban a farsang
Űzi el a telet.
Életem egyik csúcspontján egy hegy tetején megálltam.
Az egyik oldalra lenéztem, s azt láttam,
Síró kisdedből kamaszodó lény
Néz vissza rám, szíve kemény.
Egy dal, melyhez kapcsolódik egy illat,
Egy lélekvirág, mely szívedben nyílhat.
Egy kép, melyben megszólal a zene,
Hangok sora, kergetőzhetsz vele.
Te vagy az egyik, én meg a másik,
Te vagy az örök, én az elvásik.
Te vagy a zápor, én meg az ernyő,
Te a napsugár, én meg a felhő.