Samu
Szél suhan a lombok alatt,
Hajam fodros végébe kap,
Ruhám tépi oktalanul,
Süvöltése egyre vadul.
Nézd fiam: lefelé görbül már a száj,
A mosolyt mint pókfonál tartja a bőr,
Minek ha ráncaiba akad,
Talán ma úgy marad.
Nem adott az Úr se vagyont, se kincseket,
Nem adott hatalmat, nem adott földeket,
Nem adott nekem se eget, se szárnyat,
Csak a repülés utáni vágyat.
Volt anyám, és volt apám,
Széjjelszakadt nemzetem,
Mondd meg nékem istenem
Őket hol kereshetem?
Ha kutatom múltunk számkivetnek,
Ha őrzöm titkát eltemetnek,
Ha tanítom kigúnyolnak,
Ha hiszem eltaposnak.
Suhant a fejsze, hasadt a fa,
Hol voltál akkor jó apám?
Fájdalomtól gyűlt könny szemembe,
Hol voltál akkor jó apám?
Sötét szobádban ülsz így nyolcvan évesen,
Merengsz a fájó múlton keservesen,
Tengernyi bűnért kérsz feloldozást,
Buzgón mormolsz száz meg száz imát.
Sima kavics a fény veled játszik,
Rajtad ezer év munkája látszik,
Magamon csak emberöltőnyi ránc,
Idő sodrában fogva tartó lánc.
Nem voltunk egységben eleitől fogva,
Mégis reszketett tőlünk Európa.
Gigászi tetteink hajtottak előre,
Időről időre így kaptunk erőre.
Voltam vihar, voltam szél
Voltam sötét, voltam fény
Voltam eső, voltam hó
Voltam önző, voltam jó.
Kezében bot volt, hátán púp feszült
Szívében lobbant még a tiszta láng,
Lába mégse vitte már tovább.
Ült szótlanul aluljárók sötét árnyékában,
És reszkető kézzel koldult alamizsnát.
A felhőket nézve csak rád gondolok,
Vörösen izzik még a napkorong,
Mígnem az alkony elmossa tüzét,
Nem látszik már csak sötét messzeség.
Régen volt ha hívtam őt
Emlék nem visz már oda,
Szemrehányást nem teszek
Mert sorsom ily mostoha.
...Egész testem remeg teérted,
Hidd el, hogy szeretlek, hidd el, hogy akarlak,
Hisz csupán csak ezért élek.