Sárosi Miklós
Meglepetés erejével nem él,
hisz fülemet már tövig rágtad ezért,
de megírtam és elküldtem,
remélem, kis mosolyt csal szívedbe.
Szállunk, lankadt szárnyainkon,
Ősz, nyár az évszakok
mind szállnak alattunk.
Homok pereg felettünk.
Halványkék a téli szél,
naplemente nem nyugszik,
rút vizeken fényes vödör úszik.
Válasz Istentől kérem című versre
Szóhoz szinte alig jutok,
Mikor versedet olvasom.
Nem is mondandója vagy tartalma,
Nem is vak hite, akarata.
Hanem a kérdések melyeket felteszel,
S hogy mi mindenre vársz segítséget.
Szaladj! Menekülj! Átszakadt!
Nincs ember ki elbírna,
Ilyen hatalmas erővel,
Mérhetetlen gyűlölettel.
Színek nélküli zöld dombok,
Illat nélküli liliomok,
Azon néma méh kaptárok,
S a meg nem álmodott álmok.
Panaszolni emelném a fejem,
Oldani akarok helyzetemen.
Eleget tenni egy gondolatnak,
Tenni valamit saját magamnak.
Hogy te vagy a mindenem,
Hogy te vagy, akit mindig szerettem,
Hogy te vagy, akit örökké fogok,
Szeretni, ha egyszer a kezemet fogod.