Schmidt Károly Imre
A csendre ezt mondják: szótlan.
Mint a leves mikor sótlan.
Nincs benne hang, nincs benn vita,
némán fújja a trombita.
Mért írjak?... és kinek írjak?
Kérdezem önmagamtól.
Miről írjak... kiről írjak?
Gyúrjak inkább agyagból?
Hálás vagy a Múzsámnak,
aki kezem fogja,
és hogy általa lehetek
a versírás foglya.
Nem akarok és nem fogok
versenyezve írni,
a bőrömet egyedül kell
a vásárra vinni.
Egy kérdés merült fel bennem:
Hány éves vagy, édes lelkem?
Közeleg a szülinapod,
a tortádat tőlem kapod.
Minden Nő egyre csak nő a
férfiak szemében,
ugye, mondhatom ezt minden
férfitárs nevében.
"Kedves Társam, Költő Társam",
Hozzád szól felhívásom,
lőn tiszteletteljes kérés
e rövidke írásom.
Valahonnan jöttünk,
valahová tartunk,
utazással telik
minden pillanatunk.
Bolt annyi van, mint a pelyva,
polcok roskadásig rakva,
az áruknak hadszíntere,
van, mi szem s szájnak ingere.
Ma a boltban minden drága,
könnyet hullat a pénztárca,
vásárolna ezt is, azt is,
vágya nem racionális.
Sok-sok ember él e Földön,
én mégis egyedül vagyok,
nem értem, olykor mért fájnak
az itt megélt pillanatok.
Úgy, úgy írnék valamiről,
valamiről s a semmiről,
írnék, csakhogy tollam kopjon,
álltában ne rozsdásodjon.
Új világ kell, olyan világ,
hol az ember egy szál virág,
a természet ékessége,
és az Isten büszkesége.
Kedves szülinapos,
itt egy számológép,
számold ki véle azt most, hogy
hány éves is vagy épp.
Ima az emberhez
Nem is tudom, nem is tudom,
mit is kéne írnom,
ezúttal tán az emberhez
kéne fohászkodnom.