Schrenk Éva
Ha mindenki testvér lenne,
s egymást bátran szerethetne,
akkor lenne jó világ,
illatozna a virág.
Ha a világ kicsiny lenne,
elférne most a zsebembe`,
játékvilág, varázslat,
de jót tenne a kabátnak.
Szárnyaszegett madárként sodródok,
hol elejt, majd felkap az északi Szél,
vad légörvényben hánykolódok,
szívdobbanásom onnan is az égig ér.
Kibontakozó virágsziromként,
napra forduló tűzsugarakként,
felfelé tekergő kígyóként,
ekként láss engem!
A Szilvesztert én másként ünneplem.
Nem óriási csinnadrattával,
sem bulizva vidám társaságban,
sem az utcán petárdák zajában,
és éjfélkor pezsgő se pukkan, nem.
Karácsonykor
minden gyerek
a kis Jézust várja,
angyalokról szól ilyenkor
minden éjjel álma.
Karácsony, a beteljesedés.
Jézust-várásunk csúcsa.
Valami szent elernyedés;
nem kell többé várnunk a Fiúra.
Hajnalcsillag messzi távol pislákol,
reményt kelt a hosszú éj után,
talán Isten végre engem is lájkol,
s reám veti izzó tekintetét.
Télapó rénszarvas-szánon
száguld, rohan héthatáron,
várják őt a gyerekek,
késlekedni nem lehet.
Kisétálok a temetőbe.
Leteszek egy csokor virágot,
mécsest gyújtok, emlékezem.
Belső szemeim előtt felvonulnak halottaim.
Emlékeimtől nem szabadulok,
belecsimpaszkodnak sejtjeimbe.