Schweighardtné Pataki Zsuzsanna
Jó volna veled találkozni újra,
emléket idézni, mint régen, csendesen.
Visszagondolni, ami történt - jóra
s rosszra - ha volt az is velem.
A tavasz épp csak beköszönt hozzánk,
és messze hangzón kacagott egyet,
már éppen barnítani kezdett a Nap,
aztán hidegen havazni kezdett.
A csillagok alatt nagyon nagy a csend,
a környező világ immár elpihent.
Fagyos, deres még a mező, az erdő,
de elindult felé a puhán lengő szellő.
Estefelé hallgat a csend,
gondolatom el-elmereng,
a kéményből felszálló füst
fátyolként lebegő ezüst.
Kint hull a hó, mint ma is,
bent forrón melegít a kályha,
fújdogál a hajnali szél,
jó veled ébredni a kis szobában.
Köd ereszkedik a tájra,
halványan ég még az utcalámpa,
zúzmara ül mindenen,
reggeledik csendesen.
A téli, hideg reggelen
messze csendül a harangszó,
a korai kismisére siet
sok, ki rorátéra váró.
A rózsakertben hó borítja
a még leveles ágakat,
dér takarja a tegnap még
illatozó szirmokat.
Deresen jött a december,
fehér a házak teteje,
mintha egy óriási cukrász
cukorral szórta volna be.
Hosszú-hosszú volt az ősz,
lassan elmúlik, végére jár,
didereg, fázik az alkony,
az est sötét, ha a Nap leszáll.
Lassan elmúlik már az ősz is,
a fákról hullik a sok levél,
még süt a Nap, de egyre hidegebben
a a fel-feltámadó esti szél.
Őszi dal
Lassan elmúlik már az ősz is,
a fákról hullik sok levél,
még süt a Nap, de egyre hidegebben
dalol a fel-feltámadó esti szél.