Sebestyén Csaba
Jobb nekem egyedül a sötétben,
Mint mással egy légtérben.
A magány lett a párom,
Ez pedig nem egy álom.
Remélem, azt látod, aki vagyok,
Nem pedig azt, akit akarok.
Mindig másnak mutatom magam,
De tényleg ez lenne az én utam?
Szívembe kapott a szél,
Összetörtem, de nem kerestél.
Fájdalmasan vonszoltam magam,
De a sivatag közepén ragadtam.
Vöröslik a horizont,
Lenyugszik már a Nap.
Sötétbe borul a világ,
Fénylenek már a csillagok.
Csak sétálok a kihalt utcán,
De senki nem vár ott rám.
Naponta többet is ott vagyok,
De senkit se találok.
Sokat hibáztam,
De annál többet álmodtam.
A könnyem kicsordult érted,
Ne bánkódjak, mindig kérted.