Serfel Ádám
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szívemmel
Őrizem a szívedet.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy átlagos srác.
Ki az élethez nem lehetett nagyon hálás.
Csúnyácska fiúka volt, aki beszélni sem nagyon tudott,
Ruhája itt is, ott is elég kopott.
Erdőben egy pad áll,
Én vagyok, ki arra sétál.
Őszies idő érződik a nyakamon,
Kismadárra várok, hogy szépet daloljon.
Egy lány sétált a Duna parton,
Mit kereshetett itt vajon?
Egyedül bolyongott, pásztázta a teret,
Vajon kit is kereshetett?
Mennyi ember a versét irkálja.
Belegondolni, hogy nemcsak én vagyok szarul ebben a világban.
Szeretem, a hajad színét,
Szeretem, a csókod ízét,
Szeretem, hogy csillog a szemed,
Szeretem, hogy foghatom a kezed,
Szeretem, hogy kezemmel érezhetlek,
Szeretem, hogy rád emlékezhetek...
Belegondoltál már, milyen a halál?
Tudod, mi vár, ha egyszer megtalál?
Ha megragadja az alkalmat, és magával ránt?
Halált leírni sajnos, nem lehet.