Sidó Judit
Kiűzött lényem végzetért kutat,
nem találtam meg a helyes utat.
Csendben folytatódnak a lépteim,
s leköpködnek a torz ellenségeim.
Arctalan szellemként járom át
lelkem minden fájó zegzugát.
Sok fényképem hamuvá lett pora,
bús emlékeim rommá dőlt otthona.
Visító seb van a lelkemen,
kővé dermedt bennem az érzelem!
Senki se képes lebontani,
nem hallják meg, ha elkezdek ordítani!
Óh, gyertyaláng vezess engem.
Ma meglátogatom, kit igazán szerettem.
Segíts a sok szépre és jóra emlékezni,
mert amíg élek, nem akarom elfeledni!
Ez csak az én poklom!
Nem álmodhatod velem!
Én akartam a sorstól,
hogy játszadozzon velem!
Hegedű siratja
szomorkás bánatom.
Húrjait izgatja
a megvetendő szánalom.
Poéta vallomások: LXXXVI. Megőrülök Érted!
Domború testét nézve
elandalgok a képzeletbe.
Finom szája íve
kényszerít a rímre.
Poéta vallomások: LXXXV. Látomás
Hűs szél borzolja a fákat,
s én magam előtt látlak!
Itt vagy! Óh, erdő szelleme!
Poéta vallomások: LXXXIV. Oly egyedül élek a szerelemben
Olyan egyedül vagyok,
mert nem vagy mellettem!
A szerelmet égni nem hagyod,
csak játszol velem Kedvesem!
Poéta vallomások: LXXXIII. Megpróbáltam szonett
Megpróbáltalak feledni Téged,
s hagytam, hogy a gyűlölet égjen
keserű és magányos szívemben.
Megoldást kerestem a rímekben.
Poéta vallomások: LXXXII. Barátság kontra család...
Mások szavai sokszor fejembe vésődnek
és kijelentésük tekintetükben érződnek!
Ők tán tudják, amit én nem?
Ők tán érzik, milyen satnya az életem?
Poéta vallomások: LXXX. Könnyek nélkül...
Könyörögve kérem a felhőket,
hogy helyettem könnyezzenek!
Hiába gondolok Rád szüntelen,
nem sírok miattad, Kedvesem!
Poéta vallomások: LXXIX. Ajándék vagy nekem
Ajándék vagy nekem
és mikor behunyom a szemem
közel érzem hangodat.
Agyamba véstem alakodat!
Poéta vallomások: LXXVIII. Én és csaló életem
A Sorsommal vitatkozom
és minduntalan harcolok
az érzéseim ellen.
Ez az én csaló életem!