Sipos Imre
Minden nap felkel az ember,
nap mint nap újra és újra.
Ez élet lenne? Kérdezem.
Vagy csak lét? Senki se tudja.
Reménnyel teli szívemen sebet ejt a bánat.
Könny csordul szememből, ez nem az, amire vágytam.
Eltévedtem, azt sem tudom, merre tartok.
Eltévedtem, azt sem tudom, ki is vagyok.
Angyalok szállnak, szerte a világon,
egy betér majd hozzád is, barátom.
Versemet most neked írom,
Virágok hada borítson;
Szemed ragyogjon, mint a csillagok.
Jó ötlet de majd holnap,
Le vagyok fáradva,
Ezért most fekszem le az ágyba,
Vár rám a pihe puha párna,
Álmodom szépeket,
Melyeket majd elmesélek,
Mesémet majd úgy kezdem:
Álmodtam és most felkeltem!
A lépcsőn ülve várom,
hogy visszatérjen álmom,
Az álom, mi rólunk szól,
S teljes szívemből kívánom.