Skarba Adrianna
Drága Dániel,
Alig hiszem el,
Hogy megszülettél
S engem figyeltél.
Amikor én kislány voltam,
Babakocsit tologattam,
Babáimat fésülgettem,
Szép ruhába öltöztettem.
Én édes, szerelmes párom,
Nagyon, nagyon várom,
Hogy újra karjaidban legyek,
S forró csókot tőled vegyek.
Uram, hálát adok,
Kegyelmed megtartott.
Volt nehéz, volt öröm.
Álmaimat szövöm.
Szeretek a hajadba túrni,
Csendesen hozzád odabújni...
Pirospozsgás arcocska,
Édes, drága manócska,
Pihe-puha lábacskák...
Kacagó tündér vagyok én,
Evezek az élet tengerén.
Kikötök a boldogság szigetén,
Máskor meg a bánat földjén.
Az Úr áldása kísérjen,
Bánat téged sose érjen,
Öledbe sok unoka férjen,
Hajára puszit kérjen.
Falu végén van egy otthon,
Öregek vannak ott hon,
Idős nők és férfiak,
Számukra készült e lak.
Eszter sétál a faluban,
Egy néni áll a kapuban,
Odaszalad hozzá,
Macskáját megfogná,
Ha hagyná,
De a cica nem hagyja,
Eliszkol azon nyomba.
Gergő, Gergő, Gergő, most már nagyon kerek Gergő.
Nemes lélek lakik benne, életem szerelme ő.
Kecskemét városában jártam,
Sétáltunk az egyik utcában.
Figyelmes lettem egy fiatalemberre,
Aki a gitárját pengette.